Család

Mit is ünneplünk anyák napján?

Bár az anyák napját csak a 20. századtól tartják meg világszerte, az anyaság rituális tisztelete korántsem ilyen új keletű.
Mit is ünneplünk anyák napján?
 

Ősi anyák napja

Az édesanyák és az anyaság tisztelete mindig is jelen volt az emberiség történetében különféle rítusok és ünnepségek képében. A világ legrégebbinek tartott szobrocskája, a 22-24 ezer éves willendorfi vénusz is a nőkultuszhoz, a Földanya istenség imádatához kapcsolódik a régészek szerint. Nem tudhatjuk, hogy az akkori ember adott-e nevet a termékenység istennőjének úgy, mint később az ókori egyiptomiak, majd a görögök és rómaiak, akiknél a nőkultusz és az anyaság tisztelete igen fontos helyet töltött be a spirituális életben. Egyiptomban Ízisz volt a mennyek királynője, aki uralkodott minden dolog felett, amely kapcsolatban áll az anyasággal. Az ő görög megfelelője Rhea, az istenek anyja, akinek lánya és egyben menye, Héra (Zeusz féltékeny és mindenre elszánt felesége) a születés és házasság védelmezője. A rómaiak pedig Cybele (Rhea római megfelelője) tiszteletére tartottak a természet újjáéledésekor, tavasszal különféle ünnepségeket.

Mit is ünneplünk anyák napján?

Krisztus születésével új istenanya kért és kapott helyet magának a nyugati emberek szívében. Máriát, akinek tiszteletére számos ünnepet és kiemelt napot áldoz a kereszténység, a mai napig különleges imádattal veszik körül a hívők. Mária a tiszta és tökéletesen odaadó, önfeláldozó anyaság szimbóluma, de a középkorban nem csak rajta keresztül fejezték ki tiszteletüket az emberek az anyák iránt. A húsvétot megelőző böjti időszak negyedik vasárnapját például az 1600-as évek óta az anyaság napjának szentelték Angliában, de a balkáni népek is tartottak ehhez hasonló ünnepet, amikor a gyermekek meglátogatták édesanyjukat, nagyanyjukat, és jelképes ajándékkal köszöntötték fel őket. Akárcsak ma.

A modern kori anyák napja kialakulása

Az anyák napja hivatalos ünneplésének gondolata először 1872-ben merült fel. Julia Ward Howe költő és írónő javasolta ekkor, hogy június másodikát szenteljék az anyák és a béke napjának az Egyesült Államokban. Aktivistaként már korábban is szenvedélyes hangon szólalt fel azért, hogy a nők szálljanak síkra a háborúk ellen, és június második vasárnapját nevezzék ki az anyák békenapjának, de az ő életében ezek a célkitűzések nem valósultak meg.
A ma ismert anyák napja Anna Jarvis nevéhez köthető. Anna maga sosem szült gyermeket, a napot édesanyja, Mrs. Anna Marie Reeves Jarvis emléke inspirálta, aki szociális munkásként sokszor hangoztatta, hogy a világ édesanyái megérdemelnék, hogy legalább egy napot az évben az ő tiszteletüknek szenteljenek. Mrs. Jarvis 1905-ben hunyt el, és álmát lánya, Anna váltotta valóra. 1908-ban kifejezetten az ő tiszteletére tartott egy emléknapot a nyugat-virginiai Graftonban, majd ezután kezdett bele országos kampányba az anyák napja hivatalossá tételére. 1912-ben megalapította az Anyák Napja Nemzetközi Szövetséget, és védjegyévé váltak a “május második vasárnapja” és az “anyák napja” kifejezések. Kampánya során mindig nyomatékkal hangsúlyozta, hogy ez az ünnep bensőséges, családi nap legyen, amikor a család személyesen köszönti fel az anyát és a nagyanyákat.

Mit is ünneplünk anyák napján?

Erőfeszítéseit siker koronázta, és 1914-ben Woodrow Wilson elnök hivatalossá tette az anyák napját. A kereskedelem hamar “felkarolta” az ünnepet Anna legnagyobb bánatára, aki szerint ez a meghitt és zártkörű családi megemlékezés a virágkereskedők és üdvözlőlapgyártók hatására egyszerű ajándékozássá silányult. Ugyanakkor éppen ezek a kereskedők kezdték el propagálni az ünnepet Európában is – nyilvánvalóan üzleti haszon reményében –, és az öreg kontinensen gyorsan el is terjedt az anyák napja. Annát ez azonban nem vigasztalta, és elszántan harcolt az ünnep üzletiesedése ellen, olykor még a törvénnyel is szembekerült ezért. Élete alkonyán már nem is akarta, hogy nevét kapcsolatba hozzák az anyák napjával, mert szerinte annyira eltért már az ünnep az ő eredeti szándékától.

Anyák napja Magyarországon

Magyarországon a Vöröskereszt nevéhez kötődik az első hivatalos anyák napja, amit akkor – 1925-ben – még összekapcsoltak a hagyományos Mária-tisztelettel. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából, és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. 1928-tól már miniszteri rendelet tette hivatalossá az iskolai ünnepségek sorában, majd ettől kezdve terjedt el széles körben is ennek a szép napnak a megünneplése.

Te miről emlékezel meg ezen a napon?

Ez azonban csak az anyák napja hivatalos története, ami nem ad választ arra, hogy valójában mit is ünneplünk május első vasárnapján. (Egyébként ezzel a dátummal mindössze 7 országban tartják meg az ünnepet, a világ többi részén a legkülönfélébb időpontban, márciustól decemberig kapott helyet az anyák napja.) A választ mindenki magának tudja a legjobban megfogalmazni, ha szívébe néz, és megemlékezik mindarról a sok jóról, gondoskodásról és fáradozásról, amivel édesanyja fogantatása óta nap mint nap elhalmozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top