Soraya története vérfagyasztó. Hogyan tudta meggyőzni, hogy mesélje el önnek?
Megbízott bennem, mert hittem neki. Megértettem, hogy ő egy rendszer áldozata. Az egészben a legelviselhetetlenebb az a tudat, hogy hazájában nem tekintik annak. Tisztában van vele, hogy soha nem fognak igazságot szolgáltatni neki Líbiában: még ha el is érné, hogy egy helyi bíróság elé kerüljön az ügye, sem a líbiai társadalom, sem a saját családja nem értené meg. A téma túlságosan nagy tabu. A forradalom után a benne forró dühtől vezetve azt képzelte, rövidesen a tárgyalóteremben nézhet az elfogott Kadhafi szemébe. Amikor meghallotta, hogy a diktátor halott, valósággal megsemmisült, de tudta, hogy ha erre már nem is lesz lehetősége, Kadhafinak számos cinkosa, bűntársa volt, akik lesték kegyeit és biztosították számára a lányokat. És ezek az emberek ma is élnek. Szeretném hinni, hogy ez a könyv hozzájárulhat ahhoz, hogy elítéljék őket.
Kadhafi cinkosai között ott van például Mabrouka, Soraya őrzőnője.
Ő volt a különleges szolgálat feje. Egy gonosz asszony, Kadhafi rossz szelleme, akit az összes diplomata jól ismert, hiszen mindenhova elkísérte a diktátort nyugati utazásai során. Egy külügyminisztériumi tisztviselő megerősítette, hogy Mabrouka feladata a külföldi látogatások során a “bevásárlás volt”, azaz neki kellett lányokat felhajtania Kadhafinak. Jelenleg házi őrizetben él Líbiában.
Kadhafi nőpárti vezetőnek mutatta magát a nyilvánosság előtt, miközben valóságos szexuális ragadozó volt. Hogyan tudta megvezetni az egész világot?
Nagyon elnézően viselkedtek vele, de hozzá kell tenni, hogy elképesztően ravaszul bánt a Nyugattal. A híres “Amazonok” egység álcaként szolgált arra, hogy megmutassa a világnak: fegyveresei között nők is vannak, sőt az életét bízza rájuk. De a többség semmilyen képzésben nem részesült, egyszerű szexuális rabszolgaként tartották őket. A valódi őrség csupa férfiból állt, és persze soha nem szerepeltek a fotókon.
Soraya különösen erőszakos eseményeket ír le.
Visszaemlékezései helyenként nyersek és gyakran sokkolóak. De nem akartam stilizálni: úgy jegyeztem le, ahogy elmesélte nekem. Ő maga is aggódott emiatt. Leírtam például, hogy Kadhafi levizelte. Ez borzalmas, de el kell mondani, mert ez is része volt a megaláztatásnak. Kadhafi perverz szadistaként zaklatta, verte áldozatait, és arra kényszerítette őket, hogy drogozzanak. Ez a könyv egy nyers dokumentum. Soraya nem hazudott, minden információt ellenőriztem, amit megosztott velem. Nehéz felfogni, hiszen egyáltalán nem ilyen kép él bennünk egy háremről.
Tulajdonképpen miért a “hárem” szót használja Kadhafi palotájának alagsorára?
Hezitáltam. A háremről él bennünk egy kép a naiv keleti festmények nyomán. Képzeletünkben egy kellemes világ elevenedik meg szökőkutakkal, züllött fiatal nőkkel. Az után döntöttem a kifejezés használata mellett, hogy alkalmam nyílt beszélgetni egy másik áldozattal, Libyával. Harminc évvel ezelőtt lett tagja ennek a női csoportnak, amelynek tagjai együtt aludtak a Vezér rezidenciáján. Ő pedig kénye-kedve szerint ugrasztotta őket, éjjel és nappal egyaránt. Milyen más szó írhatná le ezt? Persze egyenruhát viseltek, és aligha fegyveres amazonok jutnak eszünkbe, ha háremről hallunk. Mégis ez volt az ő kis halastava, amelyben előszeretettel halászott.
Mégsem érte be a halastóval…
Valódi ragadozó volt, minden nap új nők kellettek neki. Szállították őket neki egy órára, egy éjszakára, egy hétre. Nem tartott ott mindenkit, volt, akit egyszerűen “visszaengedett a természetbe”. Ez a senkiházi vadászni járt, összefogdosta a fiatal, törékeny lányokat iskolákban, de akadt köztük olyan ifjú asszony is, akit a férje mellől ragadott el. És ott voltak még az állami és katonai vezetők feleségei, filmsztárok, televíziós személyiségek. Narcizmusa odáig terjedt, hogy külföldről is hozatott magának nőket. Szolgálataikért olykor csillogó ékszerekkel vagy rengeteg készpénzzel jutalmazta meg őket. Másokat csak egyszerűen szélnek eresztett megtörve, megalázva.
Megbecsülhetetlen az áldozatok száma?
Több ezerre taksálható azoknak a nőknek a száma Líbiában, akiket Kadhafi megerőszakolt. És nem csak ő: a fiai, a fogdmegjei éppen úgy viselkedtek, mint a Vezér. Ezek az áldozatok soha nem beszélhettek arról, ami velük történt. Ez a könyv most helyettük szólal meg.
Vannak hírei Sorayáról?
Igen, és aggódom is érte. Még csak 23 éves, és teljesen megnyomorította a rendszer. Elvesztette a fonalat az életében, és a családjával is megszakadt a kapcsolata, mert szégyellik őt. Soraya nem akarja elhagyni Líbiát, ugyanakkor nem is találja a helyét a hazájában. Ha kiderülne, hogy ki is ő valójában, veszélyben lenne az élete. Egyszerre Kadhafi egykori hívei miatt, akik tartanak attól, amit elmond, és a forradalmi erők miatt, akik Kadhafi brancsához sorolják annak ellenére, hogy elszenvedője volt a diktátor rémuralmának. Rá és sorstársaira nem áldozatként tekintenek, hanem olyan emberekként, akik lepaktáltak az ördöggel. Sorayának bujdokolnia kell, hogy ne kiáltsák ki bűnösnek. Abban bűnös, hogy áldozat volt? Kétségtelenül ezzel a tudattal a legnehezebb együtt élnie.
(Annick Cojean: Kadhafi háremében XXI. Század Kiadó – A könyvet ITT rendelheted meg.)
