nlc.hu
Család
Így lehet elérni, hogy eldobja a kicsi a pelust

Így lehet elérni, hogy eldobja a kicsi a pelust

Ismét egy olyan téma, amiről megoszlanak a vélemények és a szokások. Azt olvastam, hogy 50-100 évvel ezelőtt a gyerekek 90 százaléka már 1-2 éves kora között szobatiszta lett, mert annyira kényelmetlenek voltak az akkoriban használt "pelusok", hogy a kisdedek jobbnak látták, ha minél hamarabb megszabadulnak tőlük – írja bloggerünk.

Ma ez már nincs így… A pelenkák kényelmesek, praktikusak és az eladhatóság érdekében készült reklámok mind azt közlik nekünk, hogy használjuk csak minél tovább… Én, mint szinte mindenben, ebben az esetben is azt az elvet követtem, hogy semmit nem fogok erőltetni… Sőt, ugyan vettem bilit, és ki is készítettem a fürdőszobába (olyan 1,5 éves kora körül), de talán maximum 2x kérdeztem meg, hogy van-e kedve ráülni… Nem volt.

Így lehet elérni, hogy eldobja a kicsi a pelust

 

A második szülinapja után (ami ősszel volt) eldöntöttem, hogy várunk idén nyárig, mert amellett, hogy nem akartam erőltetni, rettegtem attól a pillanattól, hogy télen mínusz 10 fokban, mikor épp nyolc réteg ruha van rajta, és a város közepén sétálunk, bejelenti, hogy pisilni kell… Azonnal… Vagy nem jelenti be…

Hogyan lett végül szobatiszta?  És mit ajánl tapasztalt bloggerünk, mi hogyan szoktassuk át a gyereket? A teljes cikket Az élet szép blogon találod.

Így lehet elérni, hogy eldobja a kicsi a pelust

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top