Család

Miről árulkodnak a gyermekrajzok?

Kibogozhatatlan krikszkrakszok vagy fontos információk a gyermek lelkivilágáról?

“Nézd csak, mit rajzoltam?” – hányszor hallottuk már csemeténktől ezt a kérdést, amint csillogó szemekkel, büszkén mutatta kis irkafirkáját. Még ha ilyenkor nem is mindig ismerjük fel, pontosan mit vetett papírra gyermekünk, fontos, hogy megdicsérjük az igyekezetéért, hiszen már óvodáskortól, ha az önkifejezésnek épp ezt a formáját választja, sikerélményt tud hozzá társítani.
Kíváncsiak voltunk, egészen kisgyermekkortól kezdve mi mindent rejthetnek magukban a gyermeki rajzok. E téma körüljárásában Dr. Süli Ágota, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichiátere, pszichoterapeutája, felnőtt és gyermekterapeutája volt segítségünkre.

Rajzok segítségével milyen mértékben és hány éves kortól képes igazán kifejezni magát egy gyermek?

Ahogy a kisgyerek kezébe veszi a ceruzát, már valamit szeretne kifejezni, amit szavakkal még nem képes megfogalmazni. A verbalizáció erősödésével a rajzos kedv éppen ezért csökkenhet, hiszen akkor már a szavak ereje, színessége segíti az önkifejezést. A kezdeti rajzok persze még többnyire irkafirka jellegűek, ezeket egyébként firkarajzoknak is nevezzük, de már ekkor is nagyon sok információt árulnak el a szakemberek számára. Az óvodás gyermek már megjeleníti az őt körülvevő kapcsolatokat rajzain keresztül, vagyis ha kérünk egy családrajzot, akkor jól megjelennek azok a viszonyok, amit ő megtapasztal egy családi működésben. A rajzok mentén ilyenkor már a vágyait is képes kifejezni, sőt a benne megjelenő indulatokat is.

Mik a főbb motívumok, amiket egy gyermek lerajzol, mire lehet következtetni ezek használatából, vagy épp a kompozícióban való elhelyezkedésükről?

Minden életkornak megvan a maga sajátossága, a kezdeti firkarajzot követően megjelennek az emberrajzok, a ház, a fa, virágok, saját kedvenc témáik, amik egyébként is foglalkoztatják őket. Ahogy az idegrendszer fejlődik, úgy a gyermek egyre precízebb vonalakat képes húzni, és a részletek kidolgozottsága is egyre nagyobb kihívást jelent. Amikor a rajzokat értékeljük, akkor a síkbeli elhelyezkedés is kifejező, érdemes odafigyelni arra, hogy kapcsolódnak-e egymáshoz a figurák, hogyan helyezkednek el a mentális térben egymáshoz képest. Az is egy fontos információ, ha az egész lapot betölti a rajz, vagy a gyermek csak egy kis képet alkot és a rajzlap nagy része szabadon marad. Nem szerencsés az, amikor a szülő precizitást vár el, megpróbálja átszoktatni a másik kézre, hiszen ekkor a szülői elvárásoknak kezd el megfelelni a gyermek, ami hátráltatja az egyéni individuum kialakulását, és akár erős szorongást is okozhat.

Közeledvén a gyermeknaphoz, az egyik budapesti lakberendezési áruház különleges rajzpályázatot hirdetett “Álmaim gyerekszobája” címmel a XIII., IV., VI., VII. és XIV. kerületi óvodák részére, ezzel is támogatva a gyermeki önkifejezés, tehetség kibontakozását. A gyerekek május 5-ig küldhették/vihették be 3 korosztályban rajzaikat az áruházba, amelyeket a Májusköszöntő Családi Hétvégén május 10–11-én 10.00–18.00-ig ki is állítanak, május 11-én pedig a győzteseket is kihirdetik. A kiállítás mellett számos program, többek között ingyenes lufihajtogatás és arcfestés, kézműves-foglalkozás, X-box játékok, óriás társasjáték és Mese Kvíz, valamint élőben Picicica és Macikutya várja a gyerekeket.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top