A daganatos gyerekek a megnyert kis életüket a jóra tudják használni

A gyermekkori rosszindulatú daganatos megbetegedés igen, halálos is lehet, ezért a betegséggel való szembesülés maga a tragédia az érintettek számára: a gyermekek és a családjuk küzdelmes időszak elé néznek, a sokszor fájdalmas, erőt próbáló kezelések hónapokig-évekig is tarthatnak. Az esetek nagyobb részében azonban a szenvedés nem hiábavaló, hiszen a folyamatosan fejlődő orvostudománynak köszönhetően a daganatos gyermekek 70 százaléka ma már meggyógyul.

A túlélők tehát itt élnek közöttünk, pedig sokszor nem is tudunk róla. Szinte biztos, hogy mindenki találkozott már életében eggyel: lehetett egy iskola- vagy munkatársunk, egy járókelő, vagy épp egy utastárs a buszon. Nem tudjuk, min mehetett keresztül, hiszen nem feltétlenül maradnak látható jelei a régi betegségnek. Ám a lelkükben mégis életre szóló nyomot hagy rájuk.

A gyógyultakra szeretné felhívni a figyelmet az Őrzők Alapítvány, a Semmelweis Egyetem II. sz. Tűzoltó Utcai Gyermekgyógyászati Klinika hivatalos alapítványa, ami már huszonnégy éve szolgálja a daganatos és leukémiás gyermekek ügyét.

Az alapítvány alelnöke, dr. Hauser Péter gyermekonkológusként különösen fontosnak tartja, hogy ennek a valóban súlyos betegségnek ne csak a szenvedéssel teli oldalát mutassák meg. “Sokan a mai napig nem tudják, hogy ez a betegség gyógyítható, erre pedig nincs meggyőzőbb bizonyítékunk, mint maguk a gyógyultak, akik kiállnak, és elmondják a történetüket. Ezekre a pozitív példákra nemcsak az éppen kezelt betegeknek van szükségük, de a társadalomnak is oda kell figyelnie rájuk, tudnia kell arról, hogy ők is itt vannak közöttünk.”

A gyógyulóknak azonban kevés lehetőségük van a gyógyultakkal találkozni, pedig ez minden statisztikánál jobban erősítené a teljes felépülésbe vetett hitüket. Borszékiné dr. Cserháti Erika családjával több mint egy évet töltött a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán, az akkor mindössze háromhetes kisfiánál rosszindulatú daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Korábban hasonló megbetegedés nem fordult elő a környezetükben, így sokáig úgy jártak a kezelésekre, hogy nem is számoltak a gyógyulás lehetőségével.

“Emlékszem, egyszer egy szoba üvegajtaja mögül néztem a rohangáló orvosokat, nővéreket. Egy színdarabban éreztem magam. Nem értettem, minek ez a színjáték, mikor itt úgyis mindenki meghal. A gyógyultak történetei nagyon ritkán jutnak fel az osztályokra. Nekem fél év volt, mire rájöttem, hogy a hajas gyerekek, akik mellettünk ültek az ambulancián, gyógyult sorstársak, akiknek már csak a kontrollokra kellett visszajárniuk.”

Mindez már több mint két éve volt, Gyurika, a kisfiuk most óvodás, Erika pedig férjével együtt az Őrzők Alapítvány önkéntese már két éve. “A hála és a segíteni akarás hozott minket ide, illetve a meggyőződés, hogy okkal mentünk keresztül mindezen. Tudom, hogy minden szülőnek csak az számít, hogy a gyermeke újra egészséges legyen, és ehhez elengedhetetlen, hogy a gyógyításhoz minden feltétel adott legyen. Sokáig naivan azt gondoltam, az állam ehhez minden anyagi támogatást megad, és már csak önkéntesként értettem meg, hogy egy klinika alapítványi segítség nélkül nem tud működni. Az Őrzők Alapítványon láttam azt, hogy minden forrását a kórház, az eszközpark fejlesztésére fordítja, és a baba-mama szobák és lakások fenntartásával pedig lehetővé teszi, hogy a családok ebben a nehéz időszakban is együtt maradhassanak.”

“Az érintettek, miután kiléphetnek a klinika falai közül, vagy vissza sem néznek, ha nem muszáj, vagy visszajárnak segítőként, például az Őrzőkhöz.” Ez a tapasztalata Molnár Katalinnak, aki családgondozóként dolgozik a klinika onkológiai osztályain, ahol egykor őt is gyógyították. “Én az utóbbit választottam. A segíteni akarás bennem is a betegségemet követően fogalmazódott meg: vissza akartam adni a rengeteg szeretetből, támogatásból, amit kaptam.”

Farkas Bálint tizenhat éves volt, amikor csontdaganatot diagnosztizálták nála, és egyetért abban, hogy egy ilyen betegség egy életre nyomot hagy az emberben. Ő bizonyítani akarta, hogy képes egyedül is visszailleszkedni a társadalomba, nem fogadott el semmilyen külső segítséget, és csak később, egyetemistaként tapasztalta meg, hogy élettörténetével, pozitív világlátásával hitet és reményt tud adni az új betegeknek.

“Többször voltam a klinikán, beszélgettem a gyerekekkel vagy szüleikkel. Még csak húszéves voltam, de tátott szájjal hallgatták történetemet. Erőt adott nekik, hogy olyantól hallanak biztató szavakat, aki mindenen átesett, amin ők is. A betegségem idején nem feltétlenül láttam így, de egy évtized elteltével már ki merem mondani, hogy a történtek az előnyömre váltak. Szembe kellett néznem a határaimmal, meg kellett tanulni megbízni másokban, és a mai napig két lábbal állok a földön. Mindez nem így lenne, ha elkerül ez a betegség.”

Hasonló pozitív hatásokról számol be Szandra is, akinél húsz éve, négyéves korában találtak rosszindulatú daganatot. Csillogó szemű, fiatal lány, aki szintén erőt tudott adni másoknak, ha szükségük volt rá. “Kis küzdő volt már akkor is, és az is maradt – mondja Ildikó, az édesanyja. – Ahogy én látom, érzelmekben gazdagabbak ezek a gyerekek. Sok a gyógyult, a média mégsem ezzel foglalkozik, pedig a szülőknek is fontos, hogy lássanak pozitív példákat.”

Viszt Krisztina ápolónőként segíti a kis betegek gyógyítását már tizenöt éve. “Mindig öröm régi beteget látni, erősíti az elköteleződésünket a szakma iránt. Amikor visszajönnek akárhány évvel később, még mindig látszik a szemükön, hogy mások, mint a többi ember: bölcsebbek, mert sokkal hamarabb tanulták meg, hogy az élet, a boldogság mulandó, és ezt a tapasztalatot már nem tudja senki elvenni tőlük. Mégsem jellemző, hogy ettől depresszióba esnek, inkább pozitívabban látják az életet, kevesebbet problémáznak, örülnek az apró örömöknek. Nem is olyan régen egy doktornőt ünnepeltünk a klinikán, és meghívtuk pár régi betegét hozzá, akiket évtizedekkel ezelőtt kezelt. A mai napig megmelengeti a szívem, ha arra gondolok, amint azt mondta: »Igazán jó gyerekek lettek. A megnyert kis életüket jóra tudják használni.«”

További információk!

 _{Társasalmi célú reklám}