Már az elején leszögezem, hogy nem, nem várom el, hogy azért, mert kisgyerekkel vagy babakocsival utazom, vörös szőnyeget gurítsanak elém, vagy hogy mindenki engem figyeljen és kerüljön ki, ezt már várandósan sem vártam el. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenki siet, és az emberek többsége a saját gondolataiba merülve utazik. Azonban amit a belvárosban tapasztalok, az több, mint elrettentő.
Ma a gyerekorvosnál kezdtük a reggelt. Odáig Apa vitt el minket, hazafele azonban a busz-metró-vonat kombináció várt ránk.
Viszonylag sűrűn szoktam Zsófival utazni, mert élvezi, de általában babakocsi nélkül megyünk. Ennek egyszerű oka van: nem tudom felrakni és levenni a vonatról, olyan keskeny és magas az a rész, ahol fel tudunk szállni.
Most viszont kénytelen voltam babakocsit is vinni, mert nem tudtam volna a fél városon át cipelni Zsófit is, az orvosos táskánkat is, az ennivalót, az innivalót, a saját táskámat és a gyógyszertári látogatás eredményét. Esernyőre csukható babakocsink van, kis helyet foglal és könnyű. Nem számoltam azonban a reggeli tömeggel. Nem volt még nyolc óra sem, mire végeztünk, így hát a buszon egy fikarcnyi hely sem volt, a babakocsi és a tolószék számára kijelölt helyen persze fürtökben állnak az emberek, a kocsit alig tudtam feltenni a buszra, senki nem állt arrébb, hiába kértem, süket fülekre találtam. Nem vagyok egy kiabálós fajta, kétszer-háromszor kértem az előttem, illetve mellettem állókat, nem mentek arrébb. Nem álltam a fejemre, nem csináltam botrányt, gondoltam ez van, megoldom így is. Volt egy felettébb kényelmetlen utazásunk, miközben próbáltam arra is ügyelni, hogy mások ne essenek hasra se bennem, se a babakocsiban.
Ezek után magabiztosan közelítettünk a metró felé. Mindenkinek megvan az a kép, amikor a keselyűk a sivatagban lecsapnak az áldozatra? Oké, akkor most ugyanezt kell elképzelni, csak az áldozat a Metro újság. Értem én, hogy ingyen van, de szerintem egy gepárd nem fut olyan gyorsan, ahogyan az emberek egymást taposva rohannak az újságért. Fellökik egymást, rálépnek a másikra, nem néznek se jobbra, se balra, kitépik a lányka kezéből az újságot, és mennek tovább. Nos, természetesen minket is fellöktek, de hát az újságért mindent!!
Nem gáz, itt még mindig viszonylag jókedvű és megértő voltam, nem szálltam fel a bent álló metróra, mert csak úgy tudtam volna feltenni a babakocsit, ha azzal akadályozom a többi utas közlekedését, gondoltam megvárjuk a következőt. Az ember nem lehet elég gyors és szemfüles. Amint beállt a következő szerelvény, még az ajtókat se nyitotta ki, a tömeg már gyűlt, majdnem feltépték az ajtót, a leszálló utasokat meg elsodorták. Valahogy mégis sikerült feltennem a babakocsit, jól magamra húztam, hogy azért lehessen közlekedni mellette, de az őrület és a téboly nem ér véget a felszállással. Az emberek szó nélkül összetapossák egymást a metrón is, és mindenki káromkodik meg lökdösődik.
Hogyan folytatódott az utazás? Tudd meg az Anyu gubancban blogról!
