Család

Ez a tartós házasság titka

Hét, közösen töltött évtized után kérdezték a házaspárt: hogyan csinálták?

JB és Sally Kight a napokban ünnepelték a 70. házassági évfordulójukat, de saját bevallásuk szerint ugyanúgy szeretik egymást, mint annak idején, amikor iskolás korukban megismerkedtek.

JB egyhetes eltávozást kapott a katonaságtól, akkor tartották meg az esküvőjüket. Ezután a férjet a tengerentúlra vezényelték, és 20 hónapig nem is találkoztak egymással.

Ez a tartós házasság titka

 

A 88 éves Sally és a 91 éves JB befejezik egymás mondatait és ragyogó arccal néznek egymásra. És hogy hogy csinálják, csinálták végig az elmúlt hét évtizedet? “Elképzelésem sincs, majd ő elmondja” – válaszolta a férj a riporter kérdésére egy tévéinterjúban. “Én sem tudom, egyszerűen csak végigcsináltuk” – mondta az asszony.

A kedves idős házaspár rendszeresen együtt süt meg egy, a saját receptjük szerint készülő süteményt. Talán éppen ez lehet hosszú, harmonikus házasságuk titka. De még inkább az egymás iránt érzett, végtelen szeretet.

Forrás: Huffington Post

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése