Valamelyik nyáron egyszer csak belém hasított, hogy lassan munkába kell állnom, és a saját lábamra állni. Hát elkezdtem keresni valami tanfolyamot, amit a fennmaradó fél egy évben elvégzek, hogy utána munkát találjak. És sikerrel jártam. Ahogy már eddig is, az idegenforgalomban gondolkodtam. Meglett a kurzus, és végigcsináltam, vagyis kettőt is. De az egyik szerelem volt első látásra. Minden porcikámmal azt éreztem, hogy ez az, amit csinálni szeretnék… sőt akarok.
Eltelt fél év, és letettem a vizsgákat, sikeresen. És eljött a perc, hogy álláshirdetéseket böngésszek. És jött egy, kettő, három. Valamikor március elején találtam egyet, elküldtem. Másfél hét sem telt el, felhívtak, elbeszélgettünk. Nagyon szimpatikus volt a társaság, és még a fizetés is elfogadható. Főleg úgy, hogy semmi gyakorlattal nem rendelkeztem. És egy hét se telt el, mikor választ kaptam, jövő héten kezdhetek is. Másnap irány a bölcsőde, beszoktatás, és egy hét múlva munka.
Imádtam, hogy végre felnőttnek éreztem magam, én küzdök meg a pénzért, amiből eltarthatom a családom. Mivel gyermekeim apjával nem felhőtlen a kapcsolatunk. Olyan tipikus, se veled se nélküled volt addig, de akkor minden megváltozott. Saját lábamra álltam, és éreztem, erős vagyok és bármire képes. És már nem reagáltam a flörtjeire, se az sms-ekre, se a hívásokra, csak akkor, ha a gyerekek érintettek voltak benne.
Egy hete dolgoztam, mikor megismertem egy férfit, vagyis addigra már ismertem… De együtt mentünk ki egy cigire, majd ebédért. Tudtam, hogy párja van, és állandóan mindenki róluk beszélt. Így nem is gondoltam rá úgy. Bár már az első pillanatban megmozdult bennem valami, mikor megláttam, vagy meghallottam a hangját.
Hogyan folytatódott? A teljes cikket a Graphefruit blogon találod!
