Család

El tudod fogadni a párod gyerekeit?

Az én gyerekem, a te gyereked, a mi gyerekünk – így alakulnak ki a mozaikcsaládok. Te el tudod fogadni a párod gyermekét?

A bírósági végzésen megszáradt a tinta, a vihar pedig így-úgy elcsitult. Az élet persze nem áll meg, és még a gyermeket nevelő szülő is joggal vágyik ezután egy új, boldog párkapcsolatra. Így indul minden leendő mozaikcsalád története.

Csillogó szempár néz vidáman a munkából hazatérő Zoltánra (30), a hároméves Zsombor rohan elé boldogan, akit az édesanyja, Csilla (30) próbál terelgetni, hogy a férfi legalább bejusson az előtérbe. Aki tavaly ősszel járt a tetőtéri legénylakásban utoljára, nagyon meglepődik az elé táruló látványon: játékok és gyermekholmik hevernek mindenütt, a régi életre pedig már csak egy-két apróság emlékezteti a betérőt. Az új szerelemmel ugyanis egy kisgyerek is látványosan beköltözött Zoltán birodalmába.

El tudod fogadni a párod gyerekeit?

Gyermekek száma: “Egy, velem él”

Csillának ötévi házasság és éppen két hónappal Zsombor születése után kellett szembenéznie azzal, fiát valószínűleg a gyermek édesapja nélkül fogja felnevelni. A válás után néhány hónapig nagyon maga alatt volt, de ez az idő éppen elég volt arra, hogy tisztázza: nőként igenis társra van szüksége. Összeszedte magát, és internetes társkeresőn igyekezett párt találni.

“Egy gyermek velem él – ez ott állt a netes adatlapomon, és sok más egyedülálló párkeresőnél is láttam ugyanezt. Több villámrandim volt, olyan apukákkal is, akik hasonló cipőben járnak, de furcsa módon végül egy agglegény szúrt ki magának” – meséli Csilla, de a történetbe Zoli is gyorsan bekapcsolódik. “Eddig független vagy maximum a szüleikkel élő lányoknak udvaroltam. Csilla esetében azonban minden más volt, hiszen személyében egy kisgyerekes anyukával találkozgattam. Ráadásul már a második randin úgy alakult, hogy megismertem a kisfiát is” – emlékszik vissza.

A történet folytatását elolvashatod a Második feleség blogban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top