Család

Tárgyalóból játszósarok: végre egy jó megoldás az ovis szünetre

Egy hete még az éves büdzsét számolták benne, most pedig öt gyerek, három és hat év közötti, maszatol festékes kézzel egy nagy rajzpapírra. És ez így van jól. Megtaláltuk azt a szülőbarát céget, ahol tényleg érdemes gyereknek lenni.

Nyáron nyaralunk, befőzünk, izzadunk, és kihordunk lábon legalább két szívinfarktust, mire – óvoda hiányában – nagy nehezen megoldjuk a legkisebbek felügyeletét. Mert akár tetszik, akár nem, az óvodák bezárnak. Vihetjük ugyan az aprónépet ügyeletes oviba, összevont csoportba, de aki túl van már egy szeparációs szorongáson, egy bölcsis és egy ovis beszoktatáson, az nem szívesen teszi ki magát és porontyát egy újabb tortúrának. Persze kivehetünk szabit öt hétre, de akkor tuti, hogy nem lesz lehetőségünk se hosszú hétvégére, se karácsony előtti nyugodt készülődésre. A dolgozó anyukák és apukák, bevethető nagyik hiányában minden évben megküzdenek ezzel a problémával. Pedig a megoldás egyszerű, és csak egy kevés kreativitást igényel a munkáltató részéről. Itthon ebből sincs túl sok, mégis akad jó példa azért.

Apa prezentál, Lotti szunyókál

A POSSIBLE csoporthoz tartozó Carnation Group reklámügynökségnek sikerült megtalálnia a legkézenfekvőbb megoldást anélkül, hogy nagyobb költségbe és irgalmatlan fejlesztésekbe bocsátkoztak volna. Az irodájuk egyik tárgyalóját nemes egyszerűséggel kinevezték gyerekmegőrzőnek. A kicsik kortól függetlenül munkaidőben, vagyis 9-től 5-ig élvezhetik az ügynökség vendégszeretetét, miközben a szülők nyugodtan dolgozhatnak, ráadásul így a túlóra is elkerülhető. “Ez nekünk is jó, mert a családos alkalmazottaink nyugodtan dolgozhatnak, és a cégnek sem kell megküzdenie azzal, hogy az iroda fele egész nyáron »kényszerszabadságon« van – vázolja a helyzetet Mester Dóra, a cég PR-munkatársa. – Nincs zaj, nincs rohangálás, a gyerekek a tárgyalóból kialakított játszószobában töltik a napjukat, ahol az egyik munkatársunk óvónő anyukája vigyáz rájuk. Fél 12-kor pedig mindenki a saját apukájával, vagy anyukájával ebédelhet.” Ebéd után alvás a matracokon, majd játék egy közeli játszótéren, és a nap el is rohant. Ráadásul úgy, hogy egyetlen szülő sem idegeskedett, vajon mi lehet a gyerekével, és egyetlen apróság sem töltötte sírással a napot, hogy miért nem jön érte az anyukája. A szülőknek mindössze a kicsik ebédjét kell finanszírozniuk.

Megnézem
Összes kép (1)

A sikeres próbaüzem után indul a buli

“Az első héten összesen két gyerkőcre vigyáztunk, a második héten azonban már nyolcan voltak, és igény szerint bármikor átalakítjuk a tárgyalót” – mondja Dóra. A cég egyébként nemcsak a nyári, hanem a téli szünetre is gondol. És ami talán a legfontosabb, hogy nemcsak a szülők, de a gyerekek is szeretik a miniovit. Az égvilágon senkit sem zavartak, nem volt hangos nyafogás, hogy “de anya, csak egy kicsit kérem a tűzőgépet, vagy menjünk már haza”, nem úgy, mint amikor a kétségbeesett szülők jobb híján megpróbálják becsempészni a gyereket az irodába…

A siker titka: itt a recept

Hogy a szkeptikus cégeket is meggyőzzük: nyugdíjas vagy pályakezdő óvónőt (aki pontosan tudja, hogyan kell lekötni a kicsiket úgy, hogy ne unják el az életüket) nem nehéz találni,. Festéket, gyurmát, krétát és egyéb, kreatív játékokhoz szükséges eszközöket fillérekért lehet beszerezni. Egy egyszerű habszivacs matrac sem túl drága, ágyneműt pedig mindenki hozhat magának. Az étkezés önköltséges, a kicsiknek külön élmény, hogy a szüleikkel ehetnek. A cég pedig csak nyer azon, hogy határidős munkákat nem kell esetleg eltolni, mert nincs aki megcsinálja. Akkor meg miért nincs több ilyen iroda?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top