Család

“Füveztem a terhességem alatt” – sokkoló szülői vallomások

Bár a szülőség szép feladat, mélypontok ebben a szerepkörben is vannak, amikor az ember fején olyan gondolatok suhannak át, amiket később szégyell. Egy anonim oldal most ezeket osztja meg...

Nincs gyerekem, csak homályos elképzeléseim vannak arról, hogy milyen lehet szülőnek lenni, 0-24 órában helytállni – mindezt szeretettel, türelemmel, kitartással. A feladat szép, de kőkemény –
legalábbis én ezt látom a szűk környezetemben. Fiatal barátaim hősiesen, elszánt összefogással állják a sarat, mindent elkövetnek, hogy szülőként helytálljanak, néha azonban eljön az a pont, amikor – finoman fogalmazva – elszakad a cérna, zokogni, ordítani, dühöngeni kell. A legfáradtabb, legelkeseredettebb pillanatokban az ember lánya azt is megbánja, hogy szült, a másodikat pedig tuti nem vállalja. Természetes, hogy az ilyen idegállapotban megszülető gondolatokat az ember soha nem osztaná meg másokkal, szégyelli őket, rossz szülőnek gondolja magát – arra ilyenkor nem gondol, hogy a világban több millió fáradt szülő gondol éppen valami hasonlót.

Nekik született meg a Parenting Confessional Tumblr oldal, ahol szülők anonim tudják megosztani legvadabb, szülőséggel kapcsolatos gondolataikat, s míg a vallomások egy részét képes megérteni, befogadni az ember, néhány vallomás esetén csak a döbbenet marad:

Sokkoló szülői vallomások
Sokkoló szülői vallomások
Sokkoló szülői vallomások
Sokkoló szülői vallomások
Sokkoló szülői vallomások

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top