Veronika története azért különleges, mert ő egyedül vállalt gyereket:
“Első kapcsolatom 8 év múlva lett, és 7 évig tartott. Sajnos beteg lett, és fiatalon meghalt. Utána teljesen padlóra kerültem. A fiam ekkor volt 13 éves. Úgy 5 év múlva kezdtem újra ismerkedni, kisebb sikerekkel. Eltelt 3-4 év, a szerelem végül 2011 nyarán talált rám.
Netes társkeresőn találkoztunk. Ő keresett meg. Pár üzenet és telefon után találkoztunk. Akkor én egyedül éltem a felnőtt fiammal. Neki családja volt (élettársa, gyerekek), amit nem is tagadott. Másfél évig a szeretője voltam, és bár mindennap kommunikáltunk egymással, tudtunk a másikról, mégis sokszor voltam magányos. Közben próbáltam keresgélni, de valahogy mindig a szeretőm felé húzott a szívem, de akkor még úgy gondoltam, hogy sosem lesz teljesen az enyém, mindig a második leszek. Ő persze bizonygatta, hogy ez nem így van, de magányos éjszakákon sokat sírtam egyedül. Másfél év után egyszer csak elém állt, és közölte, hogy nem tud nélkülem élni, ha én is hasonlóan érzek, otthagyja a családot. Két hét múlva összeköltöztünk, fél év múlva megvolt az esküvőnk. Most nagyon boldogok vagyunk, mindketten sokat változtunk, mindketten előnyünkre. Egymás mellett akarunk megöregedni, mindenben támogatjuk egymást, a másik felünket találtuk meg. Nem volt lila köd meg rózsaszín pillangók, de feltétel nélkül szeretjük és tiszteljük egymást. VANNAK MÉG CSODÁK! CSAK HINNI KELL BENNE!”
Nóra, akinek a fia 3 éves volt a váláskor, 5 évvel később, a munkahelyén találkozott valakivel:
“Egy helyen dolgoztunk. Ő nős volt, külföldi, 2 évig tartott a kapcsolat. A fiam úgy tudta, hogy csak barátok és munkatársak voltunk, ismerték egymást, és jól kijöttek, és a szüleimmel is jóban volt. Senki nem tudta a családomban, hogy felesége van, aki esténként hazavárja. A gyerek előtt mindig figyeltünk, hogy ne gondoljon túl sokat, és ne élje bele magát. Nem akartam, hogy újra átélje, hogy elhagyja valaki. Tudtuk, hogy a kapcsolatnak vége lesz, mégis borzasztóan megviselt. A fiam így is sírt, mikor megmondtam neki, hogy a férfi elköltözik egy másik országba.
Ma már távol van, és minket nem vitt magával, a feleségével ment tovább. Nekik nincs gyerekük, de a felesége 10 évvel fiatalabb nálam, így még szülhet, én már biztosan nem fogok, a korom miatt. A férfi velem egyidős volt. Én akartam megszakítani mindenféle kapcsolatot a költözésük miatt, ő úgy gondolta, ha erre jár, meglátogat néha-néha. Engem ez nem tenne boldoggá, inkább megalázónak tartanám. Nem akarok reménykedni és várni rá, tovább kell lépnem.
Nem akarok szerelmes lenni, de szeretnék egy társat aki büszkén vállal engem a gyerekemmel együtt. Szerencsére jó anyagi körülmények között élünk, nem apa támogatásából, hanem a válás után 5 év kemény munkámba került anyagilag talpra állni. Volt idő, amikor nem volt pénzem enni, hogy a fiamnak mindene meglegyen. Úgy veszem észre, ez a magyar férfiaknál hátrányt jelent, ők nagyon tartanak a független, erős nőktől. A nyugati kultúrákban ezt inkább dicséretesnek tartják a férfiak is. Ez a személyes tapasztalatom, lehet, hogy más máshogy gondolja.”
Ismerd meg Szilvia és Júlia történetét is a Rejtelmek blogon!
