Minden tettüknek megvolt a maga helye, ideje és értéke a törzs életében és a saját létükben is, semmi sem történt ok nélkül, semmi sem történt túl korán vagy túl későn. Szokásaik, hagyományaik irányt adtak minden évnek és minden tagnak, a határvonalak, szertartások pedig kívánatosak voltak, várták őket, készültek rájuk fizikailag és mentálisan egyaránt.
A legfontosabb szertartás minden törzstag életében a felnőtté válást jelentő beavatás volt, amely kettős jelentőséggel bírt: egyrészt jelezte a törzs tagjainak, hogy X vagy Y mától nagykorú, a többi felnőtthöz hasonló jogok illetik meg, másrészt jelezte a kamasznak is, hogy ettől a naptól kezdve kötelességei és feladatai megegyeznek a többi felnőttkorúéval, felelősségi köre megnőtt, fontos szerepe lett a törzs életében, mindennapjaiban. Ettől a naptól kezdve nem gyermek többé, kötelessége a többiek érdekében más szemmel nézni a világra és a feladataira.
Ezek, természetesen, csupán alapvető, minden közösség életére egyaránt jellemző dolgok, nyilván törzsenként, országonként specializálódtak a részletek. Most elegendő talán ezt a fenti néhány mondatot elolvasnunk, majd átgondolnunk, hogy ezek közül mennyit kaptunk meg mi magunk a szüleinktől útravalóként és mit adunk át majd a saját gyerekeinknek? Jogok. Kötelességek. Felelősség. Feladatok. Mások érdekében.
A mi társadalmunkban eleve az is probléma, hogy a biológiai felnőtté válás és a szellemi érettségi vizsga között óriási az időbeni szakadék, nincs összekapcsolás, nincs párhuzam a külső és belső érés között. Egy 12-14 éves lány és fiú a régi közösségek tagjaiként már teljes értékű felnőtt volt, hiszen biológiai érettsége és az addig megtanultak képessé tették arra, hogy megállja a helyét a család és a törzs életében. Nyilván nem véletlen, hogy a fejlődés által úgy alakítottuk, hogy ne 12-14 éves kislányok és fiúk váljanak anyákká, illetve családfőkké, de azt gondolom, az sem normális és egyáltalán nem egészséges, hogy időközben a másik végletbe csaptunk át, s 35-40 éves férfiak és nők élnek úgy a szülői házban, mint a gyerekek…
A teljes cikket a Tes(z)t és lélek blogon találod, érdemes végigolvasni!
