Család

Megverte és fogva tartotta exét a lakásban

A férfi annyira ragaszkodott volt barátnőjéhez, hogy még a lakásába is bezárta.

Több mint egy nappal a bűncselekmény elkövetése után tett feljelentést volt barátja ellen egy tatabányai nő. Állítása szerint a 28 éves férfi augusztus 9-én éjszaka ütötte-verte őt, majd bezárta a lakásába és órákon át fogva tartotta. A gyanúsított fiatalember másnap hajnalban a hölgy könyörgésére kinyitotta a bejárati ajtót és elengedte egykori kedvesét.

A tatabányai rendőrök, miután tudomást szereztek az esetről, elfogták a férfit, akit a munkahelyéről állították elő. A kihallgatáson elismerte, hogy bántalmazta volt párját, de állítása szerint a pofonok csupán azért csattantak el, hogy lenyugtassa a dührohamot kapott nőt. Tagadta azt is, hogy exét akarata ellenére bezárta otthonába, szerinte a nő önszántából lépett be a lakásba, és onnan bármikor szabadon távozhatott volna.

A Tatabánya Rendőrkapitányság mindenesetre a férfit – súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vette.

 Forrás: police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése