Család

Augusztus 31-ig minden iskolába meg kell érkeznie a tankönyveknek

A minisztérium minden intézkedést megtett annak érdekében, hogy augusztus 31-ig minden iskolába megérkezzenek a tankönyvek – jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár.

Czunyiné Bertalan Judit az előtt az ünnepség előtt beszélt erről a sajtó munkatársainak, amelyen 336 új iskolaigazgatót neveztek ki. A politikus hangsúlyozta, hogy a tankönyvellátásért felelős szervezet napi visszajelzése szerint a tankönyvek kiszállítása folyamatos, és eddig minden az előre meghatározott ütemterv szerint zajlik.

Hozzátette: nyilvánosságra hozzák azoknak a kiadóknak a nevét, amelyek nem juttatják el a megrendelt tankönyveket a raktárakba határidőre, és az előre meghatározott példányszámban.
Átlagosan 11 ezer forintba kerül egy tankönyvcsomag, amelynek az árát augusztus 15-ig kellett befizetniük a szülőknek. Viszont az sem okoz problémát, ha a tankönyvcsomag szeptember 1-jei átvételekor mutatják be a gyerekek vagy a szülők a befizetést igazoló csekkszelvényt.
A csekkeket egyébként időben kiküldték a családokhoz – folytatta –, és jó ütemben történik a befizetés is, aki pedig valamiért nem kapott csekket, az az iskolában átveheti.

Az idén immár 730 ezer gyerek kapja ingyen a tankönyveket. A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő, illetve a szociális okokból jogosult családokon túl az első osztálytól felmenő rendszer miatt minden évben eggyel több évfolyam esik bele ebbe a csoportba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése