nlc.hu
Család
18+:A swingerklub jobb, mint a nyitott házasság?

18+:A swingerklub jobb, mint a nyitott házasság?

Az elsőszámú szabály, hogy semmi sem kötelező!. Egy névtelenséget kérő swingerklub tulajdonosa mesélt nekünk egy kicsit erről a titokzatos, buja világról.

Mivel ennek a  klubnak  nincs állandó helyszíne, ezért hol itt, hol ott vannak az összejövetelek. Akadt, amikor egy panziót béreltek ki, s volt, hogy egy luxuslakást. A lényeg azonban helyszíntől függetlenül mindig ugyanaz. Olyan emberek találkozóhelye ez, akik levetik a mindennapi szexuális élet megszokásait és képesek egymás örömének örülni.

Természetesen  akadtak nehéz esetek. Emlékszem, az első  találkozóink egyikén, érkezett egy házaspár. Amint beléptek az ajtón, szinte azonnal szeretkezni akartak a számukra ismeretlen csapattal. Nem vették figyelembe, hogy a társaság még nem jutott el odáig… A pár gyorsan keresett egy félreeső helyet, ott egymásnak estek, majd elmentek. Azóta rengeteg tapasztalattal vagyunk beljebb, igyekszünk szűrni a csapatot.  Ilyenekre nincs szükség…. Ezért is beszélgetünk el minden egyes jelentkezővel. Fontos az intelligencia, fontos a jól ápoltság és az, hogy az illetőnek, ha magányos férfiként akar belépni, legyen száznyolcvan eurója. A nagy partikra ugyanis nálunk ennyi a beugró.

Ezért persze semmit sem garantálunk, csupán azt, hogy lehetősége lesz ismerkedni, enni, inni, fürödni, nézegetni. Meglepően sok magányos lány is látogatja a klubot (szigorúan 18 év felett!). Nekik nincs belépő.  Érdekes tény hogy a hölgyek többsége  leszbikus élményeket keres egy-egy swingerklubban.  A női vendégek közül a legtöbb, még előzetes ellenkezés mellett is, nagyon sokszor kerül egy másik nőneművel közelebbi kapcsolatba. Leginkább hármasban a férjükkel.

A pároknak, akik kedvéért igazából megalakult az első ilyen klub, nyolcvan euró a belépő a nagy partikra. Meglátásaim szerint óriási bizalom és önbizalom kell ahhoz, hogy valaki stabil partnere előtt mással szeretkezzen, de ez erőt is adhat. Egy ifjú feleség elárulta, hogy egy idő után  úgy érezte, kedvesénél jobbat férfiban nem találhat, ezért ma már leginkább csak lányokat hív harmadiknak, negyediknek szexuális játékaikhoz… A teljes cikket az Inside of love blogon találod!

18+:A swingerklub jobb, mint a nyitott házasság?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top