Gyakran érezhetjük úgy, hogy a világban mi vagyunk az egyetlenek, akiknek soha semmi nem jön össze, és ha körülnézünk, mindenütt csak boldog, sikeres embereket, párokat látunk. A lánynak, akiről azt hittük, soha nem lesz senkije, barátja van; az az undok, csúnya rivális férjhez ment, a volt padtárs pedig terhes – az exék meg épp a másodikat várják… – mindenhol idill, csak nálunk nem – gondolhatjuk irigykedve. Pedig ez sokszor csak a látszat, hiszen a gondtalan, boldog család képe sok esetben igen elmosódott, és csak ritkán valós. Akik ma sikeresek, talán néhány év múlva már nem lesznek azok – és akik most szerencsétlennek érzik magukat és kilátástalannak a helyzetüket, azok akár holnap is megváltoztathatják az életüket. Mindegy, milyen rosszul érezzük magunkat éppen, az idő minden sebet begyógyít – persze ezt a mondást én is legalább annyira utálom, mint mindenki más, de ettől még igaz. És amíg arra várunk, hogy az idő tegye szépen a dolgát, elég csak belegondolnunk, mi mindent tanultunk már a nehéz időkből.
Például megtapasztaljuk, hogy nem minden barát igazi barát – és rájövünk, kik azok valójában. Persze rengeteg ismerősre szert teszünk a bulizások, kirándulások és a hétköznapok során (lényegesen többre, mint a párkapcsolatban élők) – ez máris egy nagy előny, hiszen ki tudja, talán valamelyik ilyen ismeretség a jövőben hasznunkra lesz vagy a magánéletben, vagy a társkeresésben. De ezeket az ismerősöket nem szabad összekeverni a barátokkal, akik akkor is mellettünk állnak, ha épp rossz perióduson megyünk keresztül – az ismerősökre ez sajnos nem túl gyakran jellemző. Ha olykor egy-egy barátnak hitt személyben csalódnunk kell, az természetesen nagyon szomorú, és fáj is legbelül, de mégis bölcsebbekké, okosabbakká válunk általa.
Megtanuljuk értékelni a szép pillanatokat: még ha minden jól megy is az életünkben, ki az, aki ne találna valamiféle javítani valót az életében? Na ugye, senki. Ezek a “problémák” azonban egyáltalán nem vészesek – olykor csak a bolhából csinálunk elefántot. Aztán, ha hirtelen egy igazi katasztrófa történik, ráébredünk, hogy mégis csak milyen jó a mi életünk.
Megtanuljuk, hogy minden okkal történik. Rájövünk, hogy minden, amin keresztül megyünk, valamilyen hatást gyakorol ránk, és formálja a személyiségünket. Vannak dolgok, élmények, amik örökre összekötnek bennünket valakivel. Arra is rájövünk, hogy a tény, hogy bezárult előttünk egy ajtó, önmagában még semmit nem jelent, hiszen közben kinyílt egy ablak, s ha valakinek nem kellünk, az azért van, mert valaki másnak, valaki jobbnak viszont hamarosan kelleni fogunk.
Mit tanulhatunk még? A teljes cikket a Nyuszogások blogon találod!
