nlc.hu
Család
Megpróbálta megölni 14 éves unokáját egy keszthelyi férfi

Megpróbálta megölni 14 éves unokáját egy keszthelyi férfi

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy 14 éves fiú, akire baltával és késsel támadt rá nagyapja közös otthonukban.

Az eset kedden történt, minden előzmény nélkül, abban a keszthelyi családi házban, ahol együtt laktak az elvált nagyszülők, illetve a nagymama által nevelt fiú. A 14 éves gyerek a számítógépe előtt ült, amikor a nagyapja egy balta élével hátulról a fejére vágott. A földre került fiúnak ezután még többször nekitámadt a baltával és a késsel, de a gyerek végül ki tudott menekülni a házból az utcára. A mentőket és a rendőröket a szemben lakó szomszéd értesítette. A fiút életveszélyes sérülésekkel szállították a zalaegerszegi kórházba.

A középiskolát most elkezdett 14 éves gyerek a rendőröknek azt mondta: soha semmilyen konfliktusa nem volt korábban a nagyapjával. Számára is érthetetlen volt, hogy az idős férfi minden előzmény nélkül, váratlanul, hátulról nekitámadt.

A 61 éves B. J-t a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték az előzetes letartóztatását. Emberölés kísérlete miatt folyik ellene eljárás, amelynek során azt mondta, hogy megbánta a tettét, de arra semmilyen magyarázatot nem tudott adni.

A fiú a váratlan támadás idején súlyos koponyasérülései és más sebei ellenére mindvégig próbált eszméleténél maradni, mert úgy gondolta, ha elájul, a nagyapja biztosan megöli. A férfi korábban nem volt büntetve, és pszichiátriai kezelés alatt sem állt még, de a mostani eset miatt kezdeményezték az elmeorvosi vizsgálatát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top