Család

Zűrös válásod lesz? Tesztünkből megtudhatod!

Nem mindig egyszerű megjósolni, hogy egy kapcsolat békés megegyezéssel vagy viharos válóperrel ér-e véget. Vannak azonban jelek, amik mindenképpen óvatosságra intenek. Ezeket gyűjtöttük most össze, súlyosság szerinti sorrendben.

A játékszabály egyszerű: minden rád igaz állítás egy pontot ér. Azokért az állításokért, amiket nem érzel igaznak, ne számíts fel magadnak pontot.

1. Még nem voltatok harminc évesek a kapcsolat kezdetekor

statisztikai hivatal adatai szerint a harminc év alattiak egyébként is gyakrabban válnak, de a fiatalon kötött házasságokban a drámai végkifejlet is gyakoribb. Hogy miért? Ebben az életkorban a személyiség még könnyen változik, az új környezet és új ingerek hatására pedig előfordulhat, hogy két ember fejlődése teljesen más irányban történik – ez pedig feszültséggel jár. Feszültség + kommunikáció hiánya = vulkánszerű indulatok a váláskor.

2. Ez mindkettőtöknek az első házassága

Persze, van, aki soha nem tanul. De a többségünk azért képes okulni a saját hibájából, és másodszorra (harmadszorra) már körültekintőbben választ, jobban odafigyel a kapcsolatára, esetleg még óvintézkedéseket is tesz, például házassági szerződés formájában. Az első komoly kapcsolatban azonban ehhez még csak keveseknek van lélekjelenlétük.

3. Van közös gyereketek

Amikor még csak kívülről néztem a válásokat, én is úgy gondoltam, hogy a közös gyerek majd biztosan higgadtságra készteti a válófélben lévő szülőket. A valóságban azonban a gyerek nagyban megbonyolítja a helyzetet, mert

  • a válás után is állandóan kommunikálnod kell az exeddel a poronty miatt, és ez rengeteg súrlódásra ad okot (késtetek, egyest kapott, nincs kész a házi, segítség!…)
  • a gyerekkel mindig igazolhatjuk a viselkedésünket (muszáj perelnem, már csak MIATTA is; mégsem hagyhatom, hogy ez a link alak nevelje fel, stb.)
  • a válás során nem csak a nőiességünkben/férfiasságunkban sérülünk, hanem szülői mivoltunkban is (lásd 7. pont).

4. Van közös ingatlanotok

Paradox módon, minél több dolgunk van (ingatlan, autó, értékes tárgyak), annál inkább van min vitatkozni és annál nehezebb a megegyezés is. Váláskor tényleg igaz, hogy a kevesebb néha több.

5. Valaki valamikor megcsalta a másikat

A megcsalást nagyon nehéz feldolgozni, és még ha látszólag sikerül is, akkor is maradhatnak utána fájó pontok egy kapcsolatban. Ráadásul a megcsalt fél sokszor feljogosítva érzi magát, hogy “megbüntesse” a kicsapongó házastársát. És ebből a szempontból mindegy, hogy évekkel ezelőtt történt a házasságtörés, vagy közvetlenül ez vezetett a szakításhoz. Mindenképpen mínusz pont.

6. Legalább az egyikőtöknek van új kapcsolata

A szakítás önmagában is mindig éppen eléggé nehéz. Ha emellett még azzal a tudattal is meg kell küzdeni, hogy az exünk fénysebességgel talált a helyünkre valakit, akivel ráadásul még (látszólag) boldog is, hát az bizony rendesen felszaggatja a még be sem gyógyult sebeket.

Zűrös válásod lesz? Tesztünkből megtudhatod!

7. Van közös gyereketek, és legalább az egyikőtöknek van új kapcsolata

Na, ez az igazán szép helyzet: vedd az előző pontban leírtakat (szakítás, sebek, önérzet) azzal a kiegészítéssel, hogy egy gyerek exponenciálisan ront a helyzeten. Ha ugyanis az új partner jó fej, és a gyerek imádja – az borzalmas érzés. Ha pedig, ne adj’ isten, nem jön ki a poronttyal, akkor ugye a mi dolgunk megvédeni őt a betolakodótól. Szóval jó, ha tudod, hogy bár a válás során jólesik egy támogató partner jelenléte, már a kapcsolat puszta létezése is sokat fog bonyolítani a helyzeten.

8. Szétköltöztetek, mielőtt megegyeztetek volna

Nem, nem, nem szabad! Nagyon sokszor írtunk már arról, hogy hová vezethet, ha szétköltöztök, mielőtt megegyeztetek volna (például itt és itt). Minden válóperes ügyvéd egybehangzó tapasztalata, hogy az idő múlásával egyre nehezebb és nehezebb lesz higgadtan megegyezésre jutni. Tehát még egyszer: először megegyezni írásban, utána jöhet a költözés!

9. Elbeszéltek egymás mellett

Lehet, hogy már régóta úgy érzed, hogy a veszekedések csak arra valók, hogy kieresszétek a gőzt. Hiába magyarázod, mi a problémád, a társad valahogy nem fogja fel. Bár jobban belegondolva, te sem nagyon érted, hogy neki mi is a baja.

Ha a kommunikáció már a kapcsolatotokban is problémás volt, akkor számítani kell rá, hogy a váláskor felmerülő helyzeteket sem lesz egyszerű közösen megoldani.

10. A kapcsolatotok egyenlőtlen volt

Sok olyan házasság van, ahol egyértelműen meg lehet mondani, hogy ki a domináns fél. Ha a ti kapcsolatotokban is az egyikőtök akarata érvényesült, miközben a másik nyelt és hallgatott, akkor nem árt az óvatosság. Egy ilyen kapcsolatban a “csendes társban” általában rengeteg feszültség halmozódik fel, ami a váláskor aztán robbanásszerűen kitörhet. A domináns fél pedig gyakran a válás során is igyekszik érvényesíteni az akaratát, és rosszul reagálhat, ha az eddigi kis csöndes ennek ellenáll. A hatalmi játszmák nemcsak a házasságnak, hanem a válásnak sem tesznek jót.

11. Igazad van

Sok emberrel beszéltél, sok mindent összeolvastál, és egyre inkább meg vagy győződve róla, hogy igazad van. Persze vannak, akik azt mondják, hogy talán még sincs, de őket már régen nem kérdezed. Ha ráadásul még az exed is hasonlóan gondolkozik, akkor már meg is van minden feltétel egy évekig elhúzódó állóháborúhoz. Majd a bíróság eldönti? (Házi feladat: nézz utána ezeknek a szavaknak: arany középút, kompromisszum, mediáció.)

12. Az exed egy szemét disznó és akár fel is fordulhat

Ugye, ezt a pontot nem kell magyaráznom? Teljesen természetes, ha a szakításkor kavarognak bennünk az érzelmek. De a válást keresztesháborúnak tekinteni drága dolog. Sokba kerül, mindenki számára.

Az értékelést a Mozaikfamily blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top