nlc.hu
Család
Kisfiú rángatott ki egy égő lakásból egy nénit Szolnokon

Kisfiú rángatott ki egy égő lakásból egy nénit Szolnokon

Igazi hőstettet hajtott végre egy tízévesforma kis srác.

“Az egyik itt lakó dörömbölt be minden lakásba, hogy tűz vanmesélte a Szoljon.hu helyszíni tudósítójának a kiégett lakás mellett lakó fiatalember. – Amint látják, így pizsamában rohantunk ki a házból, és most várjuk a fejleményeket. Annyi biztos, hogy a mellettünk lévő lakásban csaptak fel a lángok, állítólag a szoba égett ki. Hogy mitől, nem tudjuk. Az idős nénit sikerült kihozni, mielőtt komoly baja lenne.”

“Én is segítettem a néni mentésében” – vágott közbe egy tízévesforma fiú. “Alig tudtuk kihozni a lakásból, és a kezét fogva húztam kifelé, mert nem akart kijönni, közben pedig már égett a lakása” – mesélte.

A szolnoki tűzoltók pillanatokon belül a helyszínre értek, és eloltották a tüzet. A mentőszolgálat munkatársai az említett idős asszonyt kórházba vitték. A rendőrség lezárta a forgalom elől a Mátyás király út egy részét, hogy zavartalan legyen a mentés. Több lakót a rendőrök az autóikba ültettek – főként időseket –, hogy ott várják meg a munkálatok befejezését, amikor hazatérhetnek otthonaikba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top