Ti szoktatok tömegközlekedési eszközökkel utazni? Szeretitek? Utáljátok? Esetleg van kedvenc járművetek? A hétvégén a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban jártunk, ahol szinte az összes múltbéli buszra, trolira, villamosra, HÉV-re fel lehet szállni. Sőt, egy magyarok által megálmodott és megépített metró is várja a látogatókat. Képzeletben bármelyik akárhová elrepít, és még csak havibérletre sem kell költeni. Mindegyik másért tetszett. Mindegyiket másért szerettem. A férjem kedvencei a buszok. Az enyémek talán a villamosok. Lányunk ebben is a kettőnk ötvözete: Hetti trolipárti.
Miközben lányunk hepehupás aszfalton zötykölődő troliutat imitált, apukája pedig bőszen nyomkodta a leszállásjelzőket, azon töprengtem, vajon tudom-e majd ugyanolyan erősen szeretni két újonnan érkező gyerekünket, mint a már meglévőt. Három jármű, három gyerek. Választani képtelenség, mindegyikre nagy szükség van. Buszra azért szeretek szállni, mert alacsony padlós, és külön sávban közlekedik. A villamos a csilingelésének és kötött pályájának köszönhetően lopta be magát a szívembe. A trolit azért szeretem, mert védi a környezetet, és mert Hetti annyira szereti. Mindegyik másért tetszik. Mindegyiket másért szeretem. Fájna a szívem, ha bármelyiket is kivonnák a forgalomból.
Hamarosan három gyermek édesanyja leszek. Az egyik már több mint két éve megérkezett hozzánk, pontosan ennyi ideje ő a legfontosabb a világon. De lakik bennem még egy kislány és egy kisfiú is, akiket azóta szeretek, amióta kivették sajátos kis albérletem. Leírhatatlan örömök ők nekünk ketten, és izgatottan várjuk az érkezésüket. De tény, hogy most kevesebb időm van foglalkozni áldott állapotommal, ugyanis egy alig két és féléves gyerkőc mellett nincs megállás. Fizikailag pláne nem, de Hetti folyamatosan ott csücsül a gondolataimban is.
Közben pedig egyre inkább tudtomra adják odabentről, hogy bizony az élet máshol sem áll meg. Dübörögnek, kalapálnak, rugdosnak, cirógatnak. Kisebbik lányom és a kisfiam most még állandóan velem vannak, és róluk sem lehet megfeledkezni. Elképzelem az arcukat, miközben saját kis szekrényükbe hajtogatom falatnyi rugdalózójukat. Azon gondolkodom, vajon milyen személyiséggel érkeznek erre a világra, miközben a sokadik vérvételre vagy vizsgálatra igyekszem. Aggódom értük, mint ahogy Hettiért is aggódom, ha túl magasra és túl vakmerően löki a hintát. Szeretem őket, ahogyan minden másodpercben Hettit is. Azt hiszem, eddig is sok mindent megtettünk az ikrekért, de ahogy egyre terebélyesedem, a hozzájuk való kötődés is úgy válik egyre szorosabbá. Furcsa, hogy most is három gyerekem van, elválaszthatatlan tőlem mind a három, de közülük eddig csak egyel találkoztam személyesen. Május 26-án tudtam meg, hogy ismét várandós vagyok, s azóta alig tudom kivárni, hogy láthassam őket. Persze még idén maradjanak bent, de már vágom a centit…
Folytatás a Rellablogon!
