nlc.hu
Család
13. babáját várja tucatnyi fiúgyermeke mellé egy házaspár

13. babáját várja tucatnyi fiúgyermeke mellé egy házaspár

A család tagjai hagyományukhoz híven most sem fogják előre megtudakolni a jövevény nemét, de állításuk szerint sokkolná őket, ha ezúttal kislány érkezne a családba.

A nyugat-michigani Rockfordban élő Jay és Kateri Schwandt május 9-re várják tizenharmadik gyermeküket. “Ha úgy alakul, hogy kislányunk lesz, azt hiszem, kisebb sokkot fogunk kapni” – mondta a tizenkét gyermekes édesanya, aki immár több mint két évtizede a népes család egyetlen női tagja. Mint hozzátette: “Nagyszerű lenne, ha kislány érkezne a házhoz, de egy kisfiúval nem lenne akkora a nyomás. Tudjuk, mit csinálunk. Miért kéne változtatni a dolgokon?”

Jay azonban örülne végre egy kislánynak, mert szívesen megnézné, hogy milyen hatást vált ki az érkezése egy 12 fiúgyermekes háztartásban. Az édesapa ugyanakkor hangsúlyozta, a lényeg, hogy egészséges gyermekük szülessen. A házaspár legfiatalabb gyermeke, Tucker, 2013. augusztus 4-én jött a világra, míg legidősebb fiúk már 22 éves.

A magukat hívő római katolikusnak valló Schwandtsék nem hisznek a születésszabályozásban. Kateri maga is 14 gyermekes családból származik. “Szeretek gyermeket várni. A fél életemet várandósan töltöttem. Nagyon jó és különleges érzés” – mondta az asszony.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top