nlc.hu
Család
Szomszédviszály Vas megyében: egy 17 hónapos kislányt is bántottak

Szomszédviszály Vas megyében: egy 17 hónapos kislányt is bántottak

Összeverekedett két család Egervölgyön, egy másfél éves kislány is veszélybe került.

Körülbelül egy hónapja kezdődött a viszály Somogyiék és szomszédaik között. A szomszéd kutyái mindig az utcán voltak, és már Somogyiék udvarába is beszöktek, ahonnan sorban tűntek el a baromfik. Eközben a kutyákat állítólag mérgezni kezdték, és gazdáik a Somogyi családra gyanakodtak.

A konfliktus akkor csúcsosodott ki, amikor a kutyáik halála miatt dühös család fiatalkorú tagja és testvérei belekötöttek a gyermekével hazafelé sétáló Adriennbe. A szóváltás tettlegességig fajult.
“A legfiatalabb lány a kislányomhoz ment, és a fejét kezdte ütni. Hanna 17 hónapos, egyáltalán nem tudja magát megvédeni…” – mondta el a vaol.hu-nak Adrienn.

Auer Gyuláné, Egervölgy polgármestere elmondta, a Somogyi család egyszer kereste fel a hivatalt a kutyák miatt. Ők mindent megtettek, amit lehetett: kiosztották a település lakóinak a biztonságos ebtartásra vonatkozó szabályokat.

A vaol.hu próbálta elérni a kutyák tulajdonosát, de ez többszöri próbálkozásra sem sikerült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top