nlc.hu
Család
Ugrik a családi pótlék, ha nem jár a gyerek óvodába?

Ugrik a családi pótlék, ha nem jár a gyerek óvodába?

Jövő ősztől kötelező lesz óvodába járnia minden háromévesnek. Akik mégis elmulasztanák óvodába vinni a gyereket, attól az tervek szerint elvehetik a családi pótlékot – mint az iskolakerülőktől. A legnagyobb veszély a rászorulókat fenyegeti.

Az Origónak nyilatkozó családügyi államtitkár szerint csak az óvodába járó kicsik után jár majd családi pótlék. Zseniális. Főleg hogy volt olyan terv, hogy munkavállaláshoz kössék a családi pótlékot. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője állt elő ezzel. Merthogy meg akarják reformálni a családtámogatásokat. Ahogy van, nem jól van, ez tény. 

Leginkább az a baj, hogy a realitások hidegen hagyják az ötletgazdákat. 

Volt olyan kormánypárti elképzelés is, ami több mint hét és fél ezer családi napközibe járó óvodáskorú gyereket irányított volna át az azóta is hiányzó óvodai férőhelyekre. Hoffmann Rózsa javaslatát még az oktatási bizottság fideszes tagjai is leszavazták, azonban a hároméves kortól való óvodáztatási kötelezettség továbbra is komoly terv. Először úgy volt, hogy már idén ősztől bevezetik, azonban rájöttek, először fel kéne mérni, van-e elegendő hely a gyerekeknek. A halasztott időpont, 2015 szeptembere pedig egyre közelebb van. 

Ugrik a családi pótlék, ha nem jár a gyerek óvodába?

A bökkenő nem kicsi.

Az óvodákban, hiába a hároméves kortól kötelező felvétel, nincs elegendő férőhely. Tavaly azt mondták, hogy a kormányzat felmérte, az eredeti 15-25 ezres becsült férőhelyhiányhoz képest alig háromezer hely hiányzik. Most arról beszélnek, hogy júniusig 4 ezerrel növelnék a férőhelyek számát. Kérdés, hogy hol, mert van, ahol még kevés is a gyerek, azonban pont a legnépesebb budapesti agglomerációs településeken nem jutnak be a háromévesek az intézménybe, egy egész napos, teljes hetes (ötnapos) családi napközi ára viszont Budapest környékén átlagosan havi hatvan-hetvenezer forintnál kezdődik.

Kritikusan kevés az állami bölcsődei-óvodai férőhely az országban.

Habár a kormány időről időre előkapja az országos férőhelyszámokat, és melléteszi az országos gyerekszámot, azt bizonygatva, hogy minden rendben van, igazából semmi sincsen rendben. Nincs, amíg a gyerekek “eloszlása” nem fedi a férőhelyekét. Márpedig nem fedi. Pest megyében például rengeteg a gyerek. A férőhely meg kevés. A csilláron is gyerek lóg, harminc-harmincöt fős csoportokra vigyáz egy óvónő – meg szerencsés esetben egy dadus. A szülő eszi, nem eszi, nem kap mást, mint a lakhelye – esetleg a munkahelye – szerinti körzetes intézményt.

Persze attól még be lehet jelenteni lenyűgöző, újabb és újabb férőhelybővítéseket. Mint a karikacsapás, 2015-től gombamód szaporodnak majd az újonnan épülő ovik. Repkednek a százalékok, a csoportszámok, bővülési arányok, tágulnak a terek, bővülnek az óvodapedagógusi kapacitások, ömlenek a fejlesztési milliárdok. 

Kik nyögnék a családi pótlék megvonását?

Nem nehéz kitalálni, hogy a családi pótlék megvonása a mélyszegénységben élőket célozza. Járassa intézménybe a gyereket. Oké, nyilván nem árt neki, senkinek sem árt, csak a szülői szabadságot korlátozza, ha azt nem is nézzük, hogy a feltételek megteremtésében sem jeleskedik a kormányzat. 

Szép az elmélet, csak nem követi a gyakorlat

Az AB tavalyi döntése kimondta: a kötelező  óvodáztatás nem ellentétes az Alaptörvénnyel. “A napi négyórás foglalkozás általánosságban indokolt elsősorban a szocializáció, a majdani iskolai követelményekhez való alkalmazkodás, a társadalomba való beilleszkedés megkönnyítéséhez” – szólt határozatuk indoklása.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2011-es adatai szerint a hároméves korosztályhoz tartozó gyermekek 90 százaléka járt óvodába, de a hiányzó 10 százalékba jelentős részben épp a hátrányos helyzetű kicsik tartoznak. Legalábbis a helyettes államtitkár úgy tudta. Róluk szól a javaslat is. És őket is érzékenyen fogja érinteni. Egyrészt a hátrányos helyzetű településeken tapasztalható férőhely- és szakemberhiány, másrészt az óvodáztatáshoz szükséges bizonyos feltételek (ruházkodás, egyebek, mindenféle pluszköltségek) előteremtésének hiánya miatt.

Hogy tud a férőhelyhiány miatt túlzsúfolt intézményekben foglalkozni majd az egy szál óvónő harmincöt óvodással? Ha kötelező lesz felvenni minden hároméves gyereket, akkor a jövőben az eddigi gyakorlattal (és az előírásokkal) ellentétesen felvesznek nem teljesen szobatiszta gyerekeket is? A fejlesztésre szoruló gyerekekre vajon jut majd idő, energia, figyelem a tömegben? Kap-e elegendő támogatást a családi pótlék elvételével fenyegetett rászoruló család ahhoz, hogy meg tudják venni a gyereknek az óvodába járáshoz szükséges alapfelszerelést? Tudjuk, miről beszélünk, nem két fillér beszerezni a váltócipőtől a papír- és zsírkréta-kvótán át a tisztasági csomagig mindent, amire az óvoda igényt tart.

Ahhoz, hogy a gyerek felvétele ne legyen kérdés, kellene elég férőhely és szakember is. A sokéves múltra visszatekintő  óvodai várólisták és a gyeden, gyesen lévő szülők gyerekeinek lepattintása után jövőre csodálatos módon mindenből lesz elég? Nehezen tudjuk elképzelni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top