Tünde nem bírt a 4 éves kislányával, Csillával. A kislány nagyon okos és tündéri aranyos volt az óvodában. Az óvónők nem értették, mi baja Tündének otthon vele. Az óvodában mindenkivel nagyon készséges volt, vidám, jókedvű, barátkozó.
De ahogy otthon beléptek az ajtón, a kislány azonnal megváltozott. Hisztis lett, követelőző, akaratos. Tündét ugráltatta mindenért, és mindenben ő volt a hibás. Nem lehetett megnyugtatni vagy a kedvére tenni.
A legkritikusabb időszaknak mindig a fürdés és fekvés ideje bizonyult, amikor a kislány inkább tévét nézni, pancsolni vagy az ágyon ugrálni akart. Pont úgy, mint a gyerekek legtöbbje.
A baj Tünde türelmével volt. Vagy inkább annak hiányával. Arra a pontra jutott, hogy már se kezelni, se elviselni nem tudta a lánya hisztijeit. A kisebbik, két év körüli lányával remekül megvolt.
És Csilla sem volt mindenkivel ilyen. Az apukájával, a nagymamáival teljesen nyugodtan viselkedett. Csak az anyukáját tüntette ki a “figyelmével”. És fordítva: Tündének is csak Csillával volt baja.
Egyértelművé vált, hogy kettőjük között van valami konfliktus. Tünde dührohamai és kirohanásai a lánya ellen egyre sűrűsödtek és erősödtek, míg végül eljutott arra a pontra, hogy azt érezte: a környezete őt nem tartja normálisnak, hiszen mindenki más remekül boldogul Csillával. És amikor elkapták a dührohamok, ő is érezte, hogy olyan határokat lép át, amiket nem lenne szabad.
Hogyan oldódott meg a dolog? Tudd meg az Anyamentő blogról!
