Család

Így éld túl a kapcsolatod 7. évét!

A hetes határszám, állítólag a párkapcsolatban is fordulópontot jelent, ezért sokan félnek tőle.

Hetti nagyon szereti a könyveket. Több olyan mese is van, ami közel áll a szívéhez, ám a kedvence mégis  “A farkas és a hét kecskegida”. E nélkül nincs elalvás, ennek el kell hangoznia minden lefekvés előtt. Hiába lapoznék duplán, hogy gyorsabban a végére érjünk, velem együtt ő is szinte kívülről fújja. Nincs mese: elejétől a végéig, az első szótól az utolsóig el kell olvasnom. Ki tudja, meddig lesz még ez a mese legkedvesebb neki.

Az a bűvös hetes szám. Nem csak a lányunkéba, a mi életünkbe is hamar betoppant. A férjemébe és az enyémbe. Hét évvel ezelőtt, pont ezen a napon estünk szerelembe. Bár ez az érzés észrevétlen kúszott közénk, mégis napra pontosan tudjuk, mikor ért bennünket a felismerés. November 19-én – egész pontosan hét éve.

Ki ne hallott volna már a baljós hetedik évről, aki ádáz kaszáskánt szálldos fekete csuklyában minden kapcsolat felett, hogy aztán egy ártatlannak tűnő évfordulón kegyetlenül lecsapjon a szerelmesekre, azonnali, fájdalommentes halálát okozva ezzel az egyébként csodálatos románcnak? Az én fejemben is megfordult, van-e létjogosultsága ennek a számnak, vagy alaptalan minden félelmünk vele kapcsolatban? Bevallom, nem hiszek az effajta misztikumokban, de a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mi is formálódtunk. Együtt és külön-külön is. Hét év alatt igen sokat.

És ebbe a hét évbe mi minden belefért! Az első telis-tele volt vad szépséggel és vágyakozással. Mást sem akartunk, csak egymással lenni. Három és fél hónap után össze is költöztünk. Aztán rengeteget utaztunk, minden szabad percünket együtt, egymás kezét markolászva, egymást szorosan ölelgetve töltöttük. A második év nagyon hasonlított az elsőre azzal a különbséggel, hogy ekkor már nem csak egymás társaságát élveztük, hanem rendszeresen látogattuk családjainkat, baráti körünket. A harmadik évben együtt fogtuk az édesanyja kezét, amikor örökre elbúcsúzott tőlünk. Aztán néhány hónap múlva elköltöztem tőle. Ő pedig hagyta. Bő fél év különalvás és szakítani nem tudás után házasodtunk össze, mert egymás nélkül is tudtuk azt, amit az elején: összetartozunk.

A házasság utáni első év visszahozta a kezdeti lendületet: eltűnt az összes szarkaláb, a házassági anyakönyvi kivonattal a kezünkben olyanok voltunk, mint két szerelmes tizenéves. Büszkén biggyesztem oda a mai napig a sajátom mellé az ő nevét is. Az ötödik évben együtt küzdöttünk azért, hogy szülők lehessünk, s fárasztó munkánk gyümölcse hamarosan meg is született. A hatodik év már nem csak rólunk szólt. Van valaki, aki mindenkinél fontosabb nekem is és a férjemnek is. És a hetedik év közepén útnak indult még két ilyen valaki. Kapcsolatunk vad szépsége megszelídült, összetartozásunk még erőteljesebbé vált…

A teljes cikket a Rellablogon találod!

Így éld túl a kapcsolatod hetedik évét

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top