Minden szülő tökéletesnek látja a gyerekét… és ez így van jól. Mindennap hálát adok Istennek, hogy az összes gyerekem épen és egészségesen született, időben elhagyhattam velük a kórházat, és eddigi fejlődésükben semmi rendkívüli esemény nem volt. Minden tiszteletem azoké az édesanyáké, akik beteg gyermeket ápolnak, vállalták ezt a terhet, és minden egyes nap megküzdenek azért, hogy boldognak lássák gyereküket.
Az egyik gyerekem esetében külső segítségre szorultam. Korábban is volt, hogy igénybe vettem pszichológus segítségét bizonyos problémák megoldásához, de az alkalomszerű volt, és elég volt nekem elmenni, hogy más szemszögből nézzek az esetre, és meglássam a kiutat. De most más a helyzet.
Hiába nőnek fel egy családban a gyerekek, hiába ugyanazok a nevelési irányelvek, a követelmények, mindegyik másképp reagál, mást tesz ugyanabban a kialakult helyzetben.
Nyilvánvalóan a tulajdonságainkat nem csak a külső környezet, a nevelés határozza meg, hanem adott egy alapszemélyiség – amely születésünktől fogva velünk van –, amiből mindenki építkezik, s ezen kevéssé lehet változtatni. Nagyon nehéz szembesülni valakinek azzal, hogy más, mint a közvetlen környezetében élők… pláne, ha az ember még csak 5-6 éves. Ebből nyilván kitaláltátok már, hogy Középsőről van szó.
Középső egy más világ, kinézetre és belső tulajdonságokra nézve teljesen, mint a férjem. De amíg Férj már magabiztosan megküzd azzal a helyzettel, hogy más a mentalitása, a világhoz való viszonya, mint a legtöbb embernek, addig ez óriási kihívást jelent Középsőnek. Egyszerűen nem találja a helyét a világban, bizonytalan, úgy érzi, hogy ő nem olyan jó, mint a többiek, nem tud úgy teljesíteni, mint mások, ezért kudarcként élt meg nagyon sok mindent és ettől még bizonytalanabbá vált, és innentől kezdve nem volt megállás, az önbizalma általam helyrehozhatatlan ítélt károkat szenvedett…
A teljes cikket a Kicsi a rakás blogon találod!
