nlc.hu
Család
Halálra éheztettek egy kisfiút – hatan kerülnek a vádlottak padjára

Halálra éheztettek egy kisfiút – hatan kerülnek a vádlottak padjára

A gyermek szüleinek és két nagyszülőjének is bíróság elé kell állnia.

Tavaly áprilisban került nyilvánosságra, hogy egy másfél éves gyermek meghalt Agárdon, mert hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni. A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Az első orvosszakértői vélemény szerint a másfél éves kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. Félévesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél. A vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították.

Az ügyben a Fejér Megyei Főügyészség emelt vádat hat ember, a gyermek szülei és velük együtt élő két nagyszülője, a kisfiú kezelését végző természetgyógyász és a házi gyermekorvos ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top