A szülőktől való elkülönülés, önállósodás egyre későbbi életkorban következik be, és fokozatossá válik. Az sem ritka, hogy csak ideiglenesen történik meg a leválás a szülőktől. Nem végleges a döntés, mert első adandó alkalommal, mikor nehézségbe ütközik, úgy dönthet, hogy visszamegy a biztonságot nyújtó szülői házba. Másik eset, amikor olyan partnert talál magának, aki már elért arra a szintre, hogy felelősséget vállal saját magáért, és önálló életet tud élni, így vállalja a pótszülő szerepét, ha ezt nem is tudatosan teszi.
Mit tehetnek a szülők, hogy segítsék az önállósodás folyamatát?
- Ne akarjanak mindent megoldani a gyerekük helyett
- Hagyják hibázni és abból tanulni
- Tegyenek felelősséget a vállára (nagy sz*rból ki lehet húzni, de kis sz*rban lehet hagyni lubickolni, másszon ki maga)
A gyermekvállalás olyan döntés, ami nem visszafordítható
Mai társadalmunkban folyamatosan kitolódott a családalapítás, gyerekvállalás időpontja. 1900-as évek második felében ez körülbelül 20-25 év korhatár között mozgott, manapság 28-33 az átlagosnak mondható. Normál esetben legkésőbb a gyermekvállalással együtt el kéne érkezni a felnőtté válás folyamatának végéhez, felelősséget vállalni saját életünkért, döntéseinkért. Nem igaz? Hisz ha nem tesszük, hogy tudnánk felelősséget vállalni egy gyermek életéért? Persze, tudom, vannak olyan élethelyzetek, amikor váratlanul jön a gyermek, nem előre tervezett döntés alapján. Viszont nekik is felelősséget kell vállalniuk a tetteikért, hisz ok-okozat összefüggés van, nem szeplőtlen fogantatásról van szó. Számtalan védekezési módszer létezik, és lehet választani az eseti jelleggel történő vagy a folyamatosan használandó, netán a végleges visszafordíthatatlan verzió között. Személy szerint ismerek olyan férfit, aki úgy döntött, nem szeretne gyermeket vállalni, és ezt visszafordíthatatlanul megoldotta műtéti úton, az ondóvezeték elvágásával. Igen, ez egy drasztikus lépés, de felelősségteljes, hisz nem játszik egy gyermek életével…
A teljes cikket az Empathy blogon találod!
