Tegnap kora este kétségbeesett kiáltás hallatszik a fürdőszobából, amikor beléptem, és szembesültem azzal a ténnyel, hogy immár második leánykám borult virágba.
Szerencsés helyzetben van, hiszen ma már sokkal többet tudunk erről a dologról, a piacot elárasztják a különböző fazonú, márkájú, méretű betétek. Nehezebb helyzetben lenne például száz évvel ezelőtt, amikor még tabuként kezelték a témát. Persze lehet azon vitatkozni, hogy melyik a jobb helyzet, ha az arcunkba és a vacsoránk mellé kapjuk az ezzel kapcsolatos reklámokat vagy a másik véglet, amikor ez annyira nem volt napirenden, hogy a szegény leányka inkább a folyónak ment volna, mert azt hitte magáról, hogy valami gyógyíthatatlan betegsége lett.
Azt gondolom, hogy semmiképpen sem tabu, mint ahogyan a halál is az élet része. Persze messze nem vagyunk még olyan helyzetben, mint például a japánok, ahol szabadság jár a menstruáló nőknek. Más kérdés, hogy mennyire tartozik a főnökünkre havonta ez a dolog, főleg ha férfi az illető.
A menstruáció miatt mindig is hátrányos megkülönböztetés érte a nőket, egy-két kivételtől eltekintve. A vadászó-gyűjtögető társadalmakban a születésszabályozás ismeretlensége miatt meglehetősen ritkán tapasztalt havi vérzést a mai napig a női erő szimbólumának tartják, így ha előfordul, mindenkinek jelzik, hogy a nő különleges állapotban van, sőt gyakran egy külön kunyhóban szállásolják el, és minden munka alól mentesítik, a fiatal lányok első menstruációját pedig a szó szoros értelmében megünneplik. A Kalahári sivatagban élő koiszánok egyenesen úgy tartják, hogy a menstruáló nő egyetlen csettintésére villám csap a tiszteletlen férfiakba. Na kérem, ez azért nem semmi!…
A teljes cikket az 5 gyerekkel az élet blogon találod!
