Döbbenetem többszörös volt. Nem szépítem a helyzetet. Túlzás lenne azt állítani, majd kiugrottam a bőrömből, mert voltam annyira önző, hogy abban a pillanatban nemcsak a lányomra, hanem önmagamra is gondoltam. Imádom a gyerekeket (ha jobban alakul a házasságom, biztosan többet is vállaltam volna), de annyira persze nem, hogy ezért már most nagymamává avanzsáljak. Hűha, akkor én kategóriát ugrottam? Lesz egy tündéri lányunokám vagy egy csibész, sármőr fiú. Ez mindenképp felvillanyoz. De a következő felismerés már az, hogy a lányom Londonban fog szülni. És egyáltalán, mikor döntöttek úgy a párjával, hogy nagymamává akarnak tenni? Annyira friss a kapcsolatuk. Fogalmam sem volt róla, hogy ezt kapom karácsonyra. Mert ezzel leptek meg a fa alatt, amikor hazalátogattak. Én gyanútlanul gyártom az ünnepi étkeket, szusszanásképp leülök blogot írni, hogy kicsit magammal is foglalkozzam, aztán robban a hírbomba. És Etelka egy hónapra sokkot kap. Hát ezért némultam el. Mert ez mindent borít. Legalábbis lelkileg. Kicsit kusza, de próbálom elmagyarázni, ami bennem kavarog…
A teljes cikket Etelka blogján találod!
