Család

Cenzúrázzák Harisnyás Pippi kalandjait

Nincs helye az n-betűs szónak a mesesorozatban!

Törlik a néger szót Harisnyás Pippi kalandjaiból, így Astrid Lindgren világhírű mesehőse Svédországban már nem lesz a négerek hercegnője, apja pedig a négerek királya. Az írónő lánya, Karin Nyman évekig tartó gondolkodás után egyezett bele a változtatásba. “Ez a megnevezés sértő, egyszerűen nem hagyhatjuk benne a Pippi-könyvekben” – nyilatkozta.

A népszerű sorozat első kötete idén ünnepli megjelenésének 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból tavasszal újra megjelenik a széria – az 1945-ös könyvet még kettő követte 1946-ban és 1948-ban – Svédországban, de már a néger szó nélkül. Az új változatban Harisnyás Pippi hajóskapitány apja már a déltengerek királya lesz.

Cenzúrázzák Harisnyás Pippi kalandjait

“Kicseréljük a szót, amely káros a gyerekeknek. Én még egy másik világban nőttem fel, akkoriban csak fehér bőrű emberek éltek Svédországban. Az utóbbi években úgy gondoltam, hogy az n-betűs szó csak egy a sok közül, amely már a történelem része, miért ne maradhatna. De aztán meggondoltam magam, mert ezt a szót még mindig használják. Ártalmas, így semmi esetre sem maradhat a Pippiről szóló könyvekben” – vélekedik Karin Nyman.

2014 szeptemberében a svéd televízió új változatban mutatta be a Pippi kalandjairól szóló 1969-es sorozatot. A szövegből törölte az általa rasszistának nevezett kifejezéseket: nemcsak a vörös hajú lányka apjának leírását változtatta meg, hanem kivette azokat a jeleneteket, amelyekben Pippi a kínai emberek kinézetével kapcsolatos gondolatait ecseteli.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top