nlc.hu
Család
“ISIS terrorista a pasim” – így hálózza be az ISIS a nyugati nőket

“ISIS terrorista a pasim” – így hálózza be az ISIS a nyugati nőket

Az ember képtelen felfogni, miért választja rengeteg nő, hogy maga mögött hagy mindent, és az Iszlám Államba utazik, hogy feleség legyen. Hiába ontja magából a sajtó az elrettentő történeteket, ez nem elég. Egy fiatal francia újságírónő a végére akart járni, miért akar valaki ISIS feleség lenni. Álnevet választott, és beépült egy muszlim közösségbe, ahol egy ISIS vezér a menyasszonyává tette.

A fiatal lány egy párizsi kávéházban ül. Ideges. Szemével az ablaküvegen keresztül azt a rendőrt kutatja, akinek feladata, hogy őrizze őt. Anna Erelle újságíró terrorban él, az Iszlám állam üldözi, halállal fenyegetik, az ISIS kiadta a parancsot: “Testvérek a világban, ha látjátok őt, öljétek meg!”

Anna Erelle, a 32 éves újságíró a Közép-Keletre szakosodott, egy párizsi hetilapnak ír. Pár évvel korábban egy interjúsorozatában olyan tinédzserlányokkal beszélgetett, akik Párizs szegény peremkerületeiben élnek, és radikális muszlimokká váltak. “Azok a lányok csak keveset tudtak a vallásról, olvasatlanok voltak, de azt tudták, mi az a dzsihád. Egy romantikus elképzelésük volt a radikalizmusról, és azt próbáltam megérteni, hogy ez hogyan történhetett” – meséli az újságírónő a Sunday Times of London hasábjain, akinek a legnagyobb talányt azok a lányok jelentették, akik szabadon, demokráciában, függetlenségben nőhettek fel, miért rajonganak dzsihádista harcosokért.

A szemükben ezek a férfiak olyanok, akár Brad Pitt

Ezek a beszélgetések nagy hatással voltak az újságíróra, elhatározta, csatlakozik egy fiatal muszlim közösséghez. Melodie néven készített magának egy hamis Facebook- és Twitter-oldalt, ugyanis tudta, hogy a közösségi hálók elképesztő gyorsasággal kapcsolják össze a dzsihádistákat: a Szíriában eltűnt brit lány, Sultana például 70 ezer szélsőségest követett, neki pedig 11 ezer követője volt. Anna Erelle célja az volt, hogy feltérképezze, hogyan szippantja be ez a radikális rendszer a francia fiatalokat. Alig pár nap leforgása alatt rengeteg “barátra” tett szert, videókat osztott meg, és a dzsihádról beszélgetett. Úgy tudták róla, ő is egy szegény francia lány, akinek anyja éjt nappallá téve dolgozik, apja, testvérei nincsenek.

Amivel az újságíró nem számolt, hogy Melodie-t kiszúrja magának Abou-Bilel, az ISIS szenior parancsnoka. A férfi 2014 áprilisában vette fel a kapcsolatot a nővel, akit ez az üzenet fogadott: “Salaam alaikum, Nővérem! Láttam, hogy megnézted a videómat. Az egész világot bejárta már, őrület. Muszlim vagy? Mit gondolsz a mudzsáhidokról (ők azok muszlimok, akik részt vesznek a dzsihádban)? Tervezed, hogy Szíriába jössz?”

Abou-Bilel

A férfi algériai harcos szülők leszármazottja, aki, bár Franciaországban született, Irakba ment harcolni, ahol csatlakozott Abu Bakr al-Baghdadi ISIS vezetőhöz, akivel aztán Szíriába tette át székhelyét.

A lányt válaszolt a férfinak, azt hazudta, hogy áttért a muszlim vallásra, és szeretne jobb muszlimmá válni. A válasz rengeteg smiley volt és egy lenyűgözött ISIS vezető, aki gyorsan beleszeretett a lányba. Az elkövetkező napokban rengeteg képet küldött magáról, megmutatta a dzsipjeit és a fegyvereit, szerelmet vallott, és igyekezett rábírni a lányt, hogy utazzon Szíriába.

“Ha itt leszel, hercegnőként fogsz élni” – ígérte neki a férfi.

Ez az ígéret az, ami a nőket elkápráztatja. Egy álom a jobb életről, ami maga a paradicsom. Elhitetik velük, hogy nincs jövőjük Angliában vagy Franciaországban, hogy soha nem fognak egy jóravaló férjet találni, hogy soha nem lesznek jó muszlimok. Bilel azt ígérte Melodie-nak, hogy gyönyörű élete lesz, nagy lakása és sok gyermeke” – meséli az újságírónő.

A férfi aztán már nem érte be a levelezéssel, beszélni akart a lánnyal, Skype-on. “Soha nem felejtem el azt a pillanatot. Az arca nem egy gyilkos, erőszakos férfiról árulkodott. Csak úgy bámult rám, és amikor mélyen a szemébe néztem, nem láttam semmit, se vallást, se érzelmeket. Egy gonosz embert láttam. Azzal dicsekedett, hogy tucatszámra öli a hitetleneket.”

A lány nem volt benne biztos, hogy a férfi elhiszi róla, hogy 20 éves, de a hijab és a szolid smink segítettek. “Furcsa érzés volt kedvesen viselkedni egy terroristával. Nehéz volt arra kérni, hogy meséljen a napjáról. Azt hittem nem fog menni, de amikor belebújtam a hijabba, minden simán működött, nem voltam önmagam”. A férfit teljesen elvarázsolta. “Megnevettetsz!” – mondta neki Bilel, akinek egyre nőtt a lány iránt érzett bizalma, egyre többet mesélt az életéről. Részletesen elmesélte a 2013-as véres harcot Raqqában, amikor az iszlamisták összecsaptak a szír hadsereggel, hogyan vett részt a kínzásokban, lefejezésekben.

“Kezdetben szerettem volna megérteni őt, hittem benne, hogy mindenkiben van valami emberi, de benne nem” – meséli az újságíró.

A beszélgetéseikből kiderült, hogy Bilel valódi neve Rachid, Észak-Franciaországban nőtt fel, ahol jó pár eljárás volt folyamatban ellene. Óvadéka ellenében lépett le Irakba 2000-ben. Az ISIS vezető jobb kezeként három fő feladatot lát el: toborzás, adók beszedése, a csapatok irányítása. A férfi elmesélte a nőnek, hogy mindennap érkeznek újoncok, akik reggel arabul tanulnak, este pedig lőni. Mesélt az öngyilkos merénylőkről: “Valamennyiünk közül ők a legerősebbek!”

Beszélgetéseikből a lány megértette, hogyan kábítják el a nőket. “Az egyik pillanatban még egy senki vagy, aztán váratlanul betoppan az életedbe egy 38 éves férfi, aki megannyi kalandot megélt már, aki kedves, szerelmet vall, és naponta ezerszer akar veled beszélni.”

A lányt hamar úgy emlegették, mint Bibel menyasszonyát, iszlamista barátai körében hamar amolyan celebbé nőtte ki magát. Amikor a férfi próbálta rávenni, hogy utazzon ki hozzá Raqqába, a lány visszautasította, arra hivatkozott, hogy nem hagyhatja itt az édesanyját, és fél a hosszú úttól.
Bibel nem ismert nemet, azzal érvelt, ha megérkezik, segíthet az árvák gondozásában és a sebesültek ápolásában. “Biztos volt benne, hogy engedelmeskedem. Tudni akarta, hogy van-e elég pénzem repülőjegyre. Mondta, hogy ő és a szervezete nagyon gazdag, visszafizetik nekem a pénzt.” A nő végül belegyezett az utazásba, megállapodott a férfival, hogy magával viszi 15 éves barátnőjét, Yasmint, aki csak egy kitalált személy volt. A férfi ez követően részletes utasításokkal látta el a nőt.

Ezekben az időkben néhány lány már megszökött Szíriába, a rendőrséget riadóztatták, így Bilel azt tanácsolta a nőnek, előbb Amszterdamba utazzon, hogy kikerüljön a hatóságok látóköréből. Itt el kell dobnia a mobiltelefonját, újat kell vásárolnia, fel kell hívnia a férfit az új telefonszámról, meg kell mondania gépe érkezését Isztambulba. Isztambulban az újságíró és barátnője egy nővel találkozik majd, egy mamannal, akit az ISIS küld értük, és aki elkíséri őket Szíriába. Az újságírónő úgy határozott, hogy eddig a pontig játssza tovább a színdarabot.

Találkozni akartam ezzel a nővel – mondta. – Nő vagyok és képtelen vagyok megérteni azt, hogy egy másik nő hogyan képes egészen fiatal lányokat átadni ezeknek a férfiaknak. Látni akartam az arcát.

További információkat nem kapott, csak annyit, hogy a duty free shopból vigyen magával egy borotválkozás utáni arcszeszt a férfinak. Egy Chanel Egoiste-ot. “Bár ezek a férfiak elutasítják a Nyugatot, hirdetik, hogy antikapitalisták, mégis imádják a luxust és a márkás cuccokat. Katonai öltözékük mellé Nike cipőt és Ray Ban napszemüveg hordanak. Ez is csel, hogy becserkésszék a fiatalokat üzenvén nekik: Nézd, pont olyan szegény voltam mint te, de nézd, mi lett belőlem!”
Amszterdamban volt egy kis probléma. Bilel azt az utasítást adta, hogy a nő és (kamu barátnője) Yasmin váljanak külön, a mamannak így biztonságosabb az utazás. Isztambulban váltsanak jegyet Urfába, újra csak készpénzzel fizessenek, és ott várjanak a további utasításokra. Az újságírónő ezen a ponton megijedt.

Nagylány vagy! – biztatta a férfi. –  Rengeteg európai teszi meg ugyanezt az utat hetente annak reményében, hogy csatlakozhat hozzánk.

Az újságíró visszakozott, mondta, hogy mindenütt rendőrök vannak, haza akar menni. “Ez volt az első, hogy vitatkoztam vele, ami nagyon nem tetszett neki – meséli az újságírónő. –  Ordibálni kezdett, ami nagyon megijesztett. Ideges volt, hogy ellenkeztem vele. Azt mondta, hogy hülyét csináltam belőle a társai előtt. Ezt nem tudja megbocsátani.”

“Itt volt az ideje, hogy megszakítsak minden kapcsolatot, hogy elvágjam a szálakat, de ez nem volt ilyen egyszerű.” A férfi, aki továbbra is azt hitte, hogy Melodie létezik, azt mondta neki: “Tudom, hol vagy, és csupán percek kérdése, hogy megtaláljanak, és megöljenek”.

Az újságírónő visszatért Párizsba, és tavaly májusban megírta történetét a magazinba. Az Anna Erelle szintén csak egy álnév. Amint az írás megjelent, a nő célpont lett. Meg kellett változtatnia a telefonszámát, el kellett költöznie, a férfi egy francia számról kezdte el hívogatni, gyilkos üzeneteket hagyott Skype-on. A Charlie Hebdo mészárlás óta az újságírónő rendőri felügyelet alatt áll. Még a kutyáját is elvették tőle, nehogy felismerhető legyen.

Hónapokkal ezelőtt az a hír járta, hogy Bilelt megölték. “Nem tudom, hogy igaz, ahogy abban sem vagyok biztos, hogy tudja-e, ki vagyok. Annyit tudok, hogy a történtek ellenére újra megtenném.”

forrás: nypost

Egy muszlim nő filmre vette, milyen az élet az Iszlám Államban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top