Család

Ha egy forintot is félreteszünk, már van megtakarításunk

Az OTP Bank egy tematikus hónap keretében sikeres magyar hölgyeket mutat be, akik már megvalósították álmaikat. Ezúttal Oszvald Marika, a közelmúltban a több évtizedes sikeres pályafutásáért Kossuth-díjjal elismert operettszínésznő árulja el titkát: világéletében addig nyújtózkodott, ameddig a takarója ért, és mindig igyekezett felkészülni a váratlanra. Lánya példáján látja, mennyire nehéz dolguk van a mai fiataloknak, akik szeretnének megtakarítani, de igyekszik neki is átadni a "női praktikákat".
Ha egy forintot is félre teszünk, már van megtakarításunk
 

Mindig is egyértelmű volt, hogy színésznő leszel?

Igen, teljesen. Gyerekkoromtól fogva készültem erre az amúgy “technikai pályára”. Balettoztam, táncolni tanultam, versenyeken indultam, már akkor bennem volt valamennyire a jó értelemben vett magamutogatás. Amikor befejeztem a tanulmányaimat, és végre színpadra léphettem, még hályogkovács módjára, rutintalanul alakítottam. Elesettnek éreztem magam, féltem attól, hogy nem tudom jól megjeleníteni a szerepem. Az önbizalmam és magabiztosságom még gyermekcipőben járt.

Mennyire volt megterhelő a színművésszé válás, mennyire kellett megküzdened a sikerért?

Pénzügyileg nem éreztem megterhelőnek a színművésszé válást, inkább szakmai kihívásokkal szembesültem. Nem voltunk gazdagok, bár akkoriban még nem volt akkora jelentősége a pénznek, mint ma, hiszen többé-kevésbé mindenki egyformán keresett abban az időben. Ha kicsit talán szegényebbek is voltunk, mint az átlag, nem tűnt fel, nem voltak anyagi nehézségeink. Amikorra pedig már a környezetem is felismerte, mik a céljaim, mik a vágyaim, mindenki segített nekem.

Mióta van bármiféle megtakarításod?

“Akkor válik eredményessé egy megtakarítás, ha azt hosszú távon, rendszeresen tesszük. Havonta akár egy kisebb összeggel is felkészülhetünk a váratlan helyzetekre. Segítségével közelebb kerülhetünk céljaink eléréséhez, legyen az nyaralás, a gyermekeink oktatása, vagy éppen a szakmai előmenetelhez szükséges képzés – mondta Nyitrai Győző, az OTP Bank igazgatója. – A legfrissebb kutatási eredményeinkből kiderült, hogy egyre több ember ismeri fel az öngondoskodás fontosságát. Az igazi eredmény az, ha a felismeréstől vezérelve egyre többen tesznek is saját anyagi biztonságuk érdekében. Ha elbizonytalanodunk a pénzügyek terén, forduljunk bátran szakértőhöz.

Édesanyámtól jó nevelést kaptam, az ő hatására már a kezdetektől takarékoskodom. Azt tanította nekem, hogy az ember csak addig nyújtózkodjék, ameddig a takarója ér. Én pedig eszerint éltem és élek, világéletemben az igényeimet igazítottam a lehetőségeimhez, és folyamatosan félretettem egy kicsit. A pénzügyek kezelése igazi női praktika. Természetesen most is van megtakarításom – ha nem is sok, de annyi, hogy elég legyen a váratlan kiadásokra, és ne kerülhessek kényelmetlen helyzetbe.

Mit tanácsolnál a mai fiataloknak, akik még a siker előtt állnak, hogyan takarékoskodjanak?

A saját lányom példáján látom, hogy a mai fiataloknak mennyivel nehezebb dolguk van. Sokat dolgoznak, és ahhoz, hogy félretegyenek, nemritkán lejjebb kell adniuk az igényeikből. Ennek ellenére azt tanácsolom, hogy aki teheti, az takarékoskodjon. Elvégre tudjuk – átvitt értelemben véve –, hogy ha egy forinttal többet költünk, mint amennyink van, akkor adósságunk lesz, ám ha egy forintot félreteszünk, akkor már megtakarításunk.
A sok kicsi is sokat számít.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top