Család

Kislányként akar visszatérni az iskolába ősszel a kisfiú

Az édesanyja maximálisan támogatja a transznemű gyermeket, hogy őszintén és boldogan élhesse az életét.

A most 9 éves, walesi Joseph Hughes 2 éves kora óta kislány akar lenni. Amikor otthon van, vagy az anyukájával, Sammel megy valahova, kislányruhát húz és szőke parókát tesz a fejére, ilyenkor Josephből Ellie-Jóvá változik. Az asszony bátor dolognak tartja, hogy gyermeke már ennyire fiatalon meri vállalni önmagát és mindenben mellette áll.

Kislányként akar visszatérni az iskolába ősszel a kisfiú

A szakértők szerint legalább a gyermek 11 éves koráig kell várni, mire el tudja majd dönteni, hogy valóban, tartósan lányként akar-e élni. Sam nem akar beleszólni ebbe a döntésébe, ha pedig Joseph úgy határoz, hogy véglegesen nemet vált, nem fog az útjába állni.

A kissrác azonban ezen a nyáron is hozott már egy komoly döntést: a vakáció után már kislányként akar majd visszatérni az iskolába. Édesanyja pedig ebben sem fogja megakadályozni.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top