Az utolsó tanítási nap végén elővettem a pezsgőspoharakat, és narancslével koccintott az egész család annak örömére, hogy Barnabás elvégezte az első osztályt. Úgy éreztem, emellett nem mehetünk el szó nélkül, tudnia kell, hogy igenis nagy dolgot vitt véghez. Gyakorlatilag iskolával kapcsolatos hiszti nélkül nyomta le ezt az évet – úszás-, kori- és fociedzéssel megspékelve. Úgy, hogy közben két hónap alatt három helyen lakott, és elviselte a költözés-lakásfelújítás miatt közepesen kikészült szüleit is. Oké, persze voltak mélypontok, de azokat leginkább a fáradtságnak tudom be, hiszen akármennyire igényli is a mozgást, az agymunkát, mégiscsak egy (lassan) 8 éves kisgyerek. Legtöbbször szegénynek csak be kellett feküdnie az ágyába, és már szinte azonnal aludt is este. Fel is merült bennem, nem jobb-e az angol rendszer például, ahol több hosszabb szünet szabdalja az évet, a gyerekeknek több idejük van pihenni év közben, és talán nem olyan rohanós az élet. Nyilván ott később is kezdődik a nyári szünet, és akkor már nem lenne igaz az a mondás, miszerint három oka van annak, hogy érdemes tanárnak lenni: június, július, augusztus… (Tudom, nem teljes hónapok, és minden tiszteletem a pedagógusoké, de ezt a poént úgy szeretem.) Viszont mint egy iskolás gyerek anyukája, először most látom, hogy a dolgozó szülőknek nem kis problémát jelent kibekkelni ezt a három hónapot. Vagy izzítják a nagyszülőket ezerrel, vagy ingük-gatyájuk rámegy a több hétnyi tábor befizetésére…
Folytatás a MammaMia blogon!
