Család

Az anyuka, aki örökbe fogadta rákban elhunyt barátnője gyerekeit

Laura Ruffino nem mindennapi ígéretet tett rákos barátnőjének, amit aztán be is tartott. Az immár hatgyerekes családot pedig nagylelkű adományozók segítik abban, hogy az óriási változás ellenére is boldog családként élhessenek.

Amikor az egyedülálló anyuka, Elizabeth Diamond megtudta, hogy agydaganata van, nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy mi lesz a gyermekeivel. Megígértette a legjobb barátnőjével, Laura Ruffinóval, hogyha ő esetleg nem élné túl a rákot, gondját viseli a lányainak.

Idén áprilisban, amikor a nő elhunyt, Laura és férje eleget tettek az ígéretüknek, saját két lánygyermekük mellé örökbe fogadták Elisabeth négy lányát. A család létszáma így a duplájára nőt, ami sok kiadással jár. A négy örökbefogadott lány édesanyjának kolléganője ezért úgy döntött, létrehoz egy online adománygyűjtő számlát, hogy ő így segítse a családot.

A számlára már több mint 87 ezer dollár érkezett, aminek egy részét a család már elkülönítette a gyerekek későbbi felsőoktatási költségeire, ezen kívül pedig kialakítottak két plusz hálószobát a házukban, hogy az újonnan beköltözöttek is kényelmesen elférjenek.

Elisabeth és négy gyermeke még a tragédia előtt
Elisabeth és négy gyermeke még a tragédia előtt
Laura, a férje Rico és két lányuk
Laura, a férje, Rico, és a két lányuk
Lauráék kibővűlt családja
Lauráék kibővült családja
Forrás: mymodernmet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top