nlc.hu
Család
22 év után találkozott édesanyjával az örökbe adott lány – megható fotók

22 év után találkozott édesanyjával az örökbe adott lány – megható fotók

Élete nagy találkozását élte meg az a fiatal lány, aki 22 év után találkozott édesanyjával, aki csecsemőként örökbe adta őt. A lány fotók segítségével mutatja be a találkozást.

“Egész életemben kíváncsi voltam rá!” – mondja az amerikai fotós, Ashley Comer a vér szerinti anyukájáról, akivel 22 év után az örökbe adása után találkozhatott.

A fiatal lány egyetemre járt, amikor kapcsolatba lépett azzal a hivatallal, ahol az örökbe adását intézték. Itt megmondták neki az édesanyja keresztnevét, szeme és haja színét, de még azt is megtudta, hogy hozzá hasonlóan anyja is fuvolázik. Az ügyintézők tanácsára levelet írt neki, hogy találkozni szeretne vele, amit aztán el is juttattak az anyának. Shelia hamarosan válaszolt a lánya levelére, s kiderült, alig 4 óra autóútra élnek egymástól. Megegyeztek, hogy találkoznak.

A lány számára az út felfoghatatlanul felkavaró volt, közben hűséges társa, a fényképezőgépe volt a legerősebb kapaszkodója. A két nő négy hetet töltött együtt, ez idő alatt a lány pedig folyamatosan fényképezte édesanyját, akiben egy félelmek nélküli, egyenes nőt ismert meg. Barátság szövődött kettejük között.

Comer megismerte örökbe adásának történetét is, édesanyja elmondta, hogy ő volt az, aki életet adott neki, és jó életet szánt neki, a lány pedig belátta, hogy anyja döntésének köszönheti azt a két embert, aki felnevelte őt, és akiket mindennél jobban szeret.

Megnézem
Összes kép (1)

 Forrás: featureshot

Olvasd el ezt is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top