Megkaptam egyenesen az arcomba a szingli kollégámtól: mi a gondom a részmunkaidővel?! Egy anya úgysem tud úgy teljesíteni, mint a többiek, mennie kell a gyerekért, mellette lenni, ha baja van, megoldani a bölcsi, ovi és iskolai szüneteket, ellátni a háztartási munkákat. Az anya minek megy vissza egyáltalán dolgozni? Igenis a férfinak annyi pénzt kell(ene) hazalapátolnia, hogy az anyukának csak az otthoni dolgokat kelljen intéznie. Miért muszáj szétszakadni? Persze-persze, a nőnek is kell szellemi munka, egy kis kimozdulás otthonról, de épp elég e célból egy részmunkaidős foglalkozás vagy önkénteskedés. Kicsit kimozdul az anyuka, aztán hazamegy a dolgára.
Mert ha a nő csak otthon van, nyilvánvalóan eltompul. Akkor is, ha előtte brillírozó diplomás “főalkalmazott” volt. Belekerül az igazi háztartásbeli létbe, ahol a legfontosabb a takarítás és a főzés minősége, na meg a gyereknevelés – csak hogy “önmegvalósítson” valamit. Hordozza a gyerekeket a szakkörökre, tanul velük, mos-főz-vasal-takarít, otthon a “Zurát” meleg vacsorával várja… De gyakran elveszti a nyitottságát, ha nem mozdul ki. Nem lát rá másra, nem (agyilag is) aktív (munka)közösség tagja. Nyilván a férj nem egy agyhalottat vett feleségül, aki csak a felmosás és a bevásárlás, valamint a gyereknevelés problémaköreivel foglalkozik, és ezen témákból gyárt esti beszámolókat. És nyilván érdekesnek fogja tartani az intelligens kolleginákat – a csapatépítő tréningek borozásai, nos, nos…
A teljes cikket a Világ blogon találod!
