Család

Umoja: az utolsó mentsvár a borzalmakat elszenvedő nőknek

Gyermek- és kényszerházasság, genitális csonkítás, nemi erőszak. Válogatott borzalmak elől menekültek el azok a nők, aki végül egy önsegítő közösséget alapítottak Afrika mélyén. Egy helyet, ahol szabadon és szégyen nélkül élhetnek.

1990-ben 15 maszáj nő gyöngy ékszereket kezdett árulni Kenyában, egy nemzeti parkban. Ez volt az egyetlen megélhetésük: mindegyiküket brit katonák erőszakolták meg. A szégyen és az kitaszítottság helyett ők az életet választották, az ékszerekért kapott pénzből földet vettek, és alapítottak egy nőszervezetet, majd egy falut. Aztán még egyet. Umojában és Unityben olyan nők élnek, akikre a hagyományok szerint kirekesztés és halál várt volna.

Az önsegítő női közösség hírét időről időre felkapja a világsajtó, a napokban a brit Guardian írt róla. Gyermek- és kényszerházasság, női nemi szervek megcsonkítása, családon belüli erőszak és nemi erőszak elől menekülő nők utolsó reménye Umoja, ahol szabadon és szégyen nélkül élhetnek.

Umoja és Unity védett helyek, ahol mindenkit összeköt az elszenvedett szörnyűségek emléke, ahol a nők támaszt, biztonságot és támogatást nyújtanak egymásnak, ahol bárki menedékre lelhet. És még ennél is többre.

Utolsó mentsvár a borzalmak elszenvedőinek

Jane épp tűzifát hordott, amikor három férfi megtámadta és megerőszakolta. Férje, aki az eset idején a nyájukat terelte, a hír hallatán a sérült és traumatizált nőt bottal verte meg. Jane ezután érkezett Umojába gyerekeivel. Nem volt maradása. 

Ha egy nőt megerőszakolnak, az iszlám és a helyi hit szerint nem tiszta többé, a férjének el kell taszítania. Akivel ez történik, az a közösségéből kirekesztve, könyöradományokból élhet csak ezután. 

Memusi megszökött a férjétől mindössze egy nappal a házasságkötése után, még 1998-ban. A férje 57 éves volt. Ő 11. Judia, a beszédes, magabiztos 19 éves lány 13 évesen érkezett ide, szintén kényszerházasság elől szökve. Ennek már hat éve.

Sok társukhoz hasonlóan ma már az észak-kenyai, töviskerítéssel övezett faluban élnek. Tipikus samburu falu ez, kivéve, hogy egy férfi sem él benne. A falu vezetését is egy kizárólag nőkből álló vének tanácsa látja el. 

Fotó: Getty Images/Kitra Cahana
Fotó: Getty Images / Kitra Cahana

A szabad nők faluja

A környékbeliek persze nem könnyen fogadták el a helyi hagyományokkal dacoló közösséget: fenyegetések és támadások kereszttüzében végzik a munkájukat, ám ők már 25 éve rendíthetetlenek. Umoja jelenleg 47 nő és 200 gyermek otthona.

A mélyen patriarchális környezetből kitörve, ahol a nőnek nincs se szava, se tulajdona, és kecskékért, tehenekért adják el az apák a lányaikat, az itt élő nők egymást segítve megtanulják, hogyan lássák el magukat, a gyerekeiket, hogyan legyen saját keresetük, és ami a legfőbb, végre erőszakmentesen, félelem nélkül élhetnek.

A falu lakói kézműves ékszerek készítéséből és a környékbeli nemzeti parkba érkező turistákból élnek, akiket jelképes összegért körbevezetnek a falujukban.

Olyan dolgokat tanultam meg itt, amiket a nőknek általában tilos csinálniuk. Szabad vagyok, és ha egy turista megveszi a gyöngyeimet, a pénz a sajátom. Annyira büszke vagyok”– mondja egyikük, egy középkorú asszony, Nagusi.

Bár ez női falu, sok gyerek is él itt. Az itt lakó nők nincsenek eltiltva attól, hogy férfiakkal találkozzanak, vagy hogy az éj leple alatt látogatót fogadjanak. De a legtöbben nem akarnak újra férjhez menni. Csak elvétve akad köztük olyan, aki fontolgatja ezt a lehetőséget is. Egy helyi nő szerint, akinek öt gyermeke van, különböző apáktól, az ő kultúrájukban nem jó a házasság, de mint fogalmaz, “gyermekek nélkül semmik vagyunk”.

Fotó: Getty Images/Kitra Cahana
Fotó: Getty Images / Kitra Cahana

“Itt szabadok vagyunk”

Umoja egyik különlegessége, hogy a lakói igyekeznek a környező falvakban élő nőkkel és lányokkal is törődni. Olyan kérdésekben próbálnak felvilágosítással szolgálni, mint a nemiszerv-csonkítás, a fogamzásgátlás, a várandósság vagy a gyermekházasság, egészségügyi ellátást is nyújtanak számukra.

Szerintünk fantasztikus, hogy a női összefogás ilyen alapvető változásokat indíthat be, és százak életét menthetik meg a nyugati világban is viszonylag újszerűnek számító közösségi önsegítő szerveződések. Igaz, nem kell Kenyáig mennünk, hogy jó példát lássunk arra, hogy bántalmazott nők számára védett tereket hoznak létre, de igenis érdemes körülnézni a nagyvilágban és rácsodálkozni, ahogy Umoja alapítói maguktól ráéreztek, hogyan “gyógyítsák” és tartsák életben a súlyos traumán átesett, megbélyegzett nőket.

Küzdelmük a nemi erőszak áldozatainak védelméért, a terhesgondozásért, a gyerekek iskoláztatásáért, a gyerekházasságok, a nemi úton terjedő fertőzések és a családon belüli erőszak ellen nemcsak példaértékű és hiteles, de úgy tűnik, eredményes is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top