Jaj, de nehéz korszak is a pubertás! Szinte gyerekként kerül be csemeténk a középiskolába, és szemünk fénye testileg-lelkileg megváltozva, sokat érve, önálló véleménnyel és elképzelésekkel telve távozik – jó esetben persze.
4 év – ennyi időt töltök tanárként egy-egy diákkal nap mint nap. Látom, hogy próbál nővé/férfivá válni, megfelelni, terveket szőni, önálló (szülei elvárásaitól független) döntéseket hozni az életével kapcsolatban, hogyan próbál megfelelni a közösség elvárásainak, párkapcsolatba lépni, miközben ki is tűnne a többi közül, meg nem is. Különleges és érdekes szeretne lenni, de mégsem kiríni a tömegből. Nem kicsit összetett feladat… Olyan ez, mint egy második dackorszak. Egyik a szakmám, másikat pedig most élem át másodszor… Hát, nem tudom, melyik az egyszerűbb.
A folytatásért kattints az Írástól lélekig cafeblogra!
