A lányom osztályfőnöke egy igazán tökös tanárnő, nem mondom, hogy kedveli őt a Viki, azt sem, hogy én (nekem nem is kell). Én elsősorban azért, mert magánemberként egy picit sem ismerem őt, tanárként viszont elismerem, és maximálisan respektálom a munkáját. Szerintem pont az kell ezeknek a nehéz korba lépkedő 11-12 éves ifjaknak, hogy az osztályfőnök tanárnénijük szigorú és kemény kezű legyen. És ő ilyen.
Nem az az ügyülübügyülü, a szünetekben a folyosón repkedő és Halász Juditot danolászó, gügyögő “tanci”, na. Ma lezajlott a szülői értekezlet. Volt itt minden, ami ilyenkor szokás: szünetek, papírgyűjtés, szülői munkaközösség, meg a bánatom tudja, mi minden még. Kivételesen jegyzeteltem.
Szóval dögunalom és semmi extra, egészen addig a percig, amíg fel nem merült az osztálykirándulás témája. Etyekre mennének, ott van valami filmstúdió is, pedig én azt hittem, ott csak egy borvidék van, ami látogatásra – is – érdemes, de ezek szerint nem. Külön busz, ötven fő, jujdejólesz, de persze nem kötelező, mert ezt mondani kell. Ezen a ponton a tanárnő úgy érezte, kivesézte a témát, libbenhet a következő napirendi pontra, de észrevette, hogy az egyik szülő keze diszkréten felemelkedett.
“A fiam annyira rosszul érezte magát a tavalyi osztálykiránduláson, hogy idén ő biztos, hogy nem megy el ilyenre” – mondta anyuka.
A folytatásért kattints a Bouvet cafélogra!
