Család

Tehetséges a gyerek? Lesz vele dolgod…

Természetesen minden gyerek különleges, és mindegyikükben van valamilyen tehetség. Előfordul azonban, hogy egyikükről-másikukról kiderül: egészen kiemelkedő valamilyen téren. Egy szülő számára első pillanatban ijesztő lehet azzal szembesülni, hogy a gyereke tehetséges valamiben. A tehetség gondozása különleges feladat, és nagy felelősség.
Gond a tehetség? Gondolatok a tehetséggondozásról

A technológiai fejlődésnek köszönhetően minden eddiginél szélesebbre nyílt előttünk a világ, mindennél több lehetőségről szerzünk tudomást, az elérhető tudás pedig gyakorlatilag végtelen. Talán ennek is köszönhető, hogy egyre több gyerekről derül ki, hogy kiemelkedő tehetség. Eddig ugyanis sok fiatal különleges adottságait azért nem vehették észre – sem ő, sem a körülötte élők -, mert nem jutottak elég információhoz adott területen. Márpedig a tehetséggondozás első, és egyik legfontosabb lépése a kiemelkedő adottságok kiszúrása.

A tehetséges gyerekek gyakran tűnhetnek figyelmezavarosnak, az egészen kiemelkedő zsenialitással rendelkezők tüneteit pedig akár más, komolyabb fejlődési rendellenességgel is összekeverhetik. Az ilyen gyerekekre nagyon kell figyelni, nem szabad őket uniformizálni, tehetségük kibontakozásához elengedhetetlen a szülők és pedagógusok közötti folyamatos és nyílt kommunikáció.

A kiemelkedő tehetségek képességeit ma már nem csak drága különórákon lehet fejleszteni. Sok olyan program létezik ugyanis, amely a kevésbé tehetős vagy éppen rászoruló családokat támogatja a tehetséggondozásban.

Egy tehetséges gyerek neveléséhez azonban legfőképpen türelem kell. Abból pedig rengeteg. Ezek a gyerekek másként gondolkodnak, másként csinálnak majdnem mindent, mint társaik – vagy épp mi, a szülei. Érdeklődésük pedig szinte kifogyhatatlan.

Gond a tehetség? Gondolatok a tehetséggondozásról

A lényeg az odafigyelés, melyet gyermekeink tőlünk, ruháink pedig a Persil ColdZyme German Technology mosószer családtól kaphatnak meg igazán. A Persil legújabb, hat enzim összetételű mosópora és gélje nemcsak ragyogó, foltmentes tisztaságot biztosít, de vigyáz a ruhák anyagára. Sőt, még a környezetre is, hiszen akár 20 fokon is hatékonyan mos. Igazi mosótehetség, gondos háziasszonyoknak.

További információk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top