Tudom, hogy azt gondolod, így az ötödik általános osztályba lépve, hogy nagyon nagy lány vagy, ha mindenkit cikizel, és megalázol magad körül, aki nem tartozik a kis klikkedhez. De nem. Ismerlek, ismerem a fajtádat. Magadat alázod, csak szólok. Megértelek, tudom, hogy milyen életed van. Szoktalak látni az anyukáddal az iskola előtt, ahogy állsz vele szemben füledet-farkadat behúzva és lesütött szemmel hagyva, hogy mindenki előtt ordítson veled magából kikelve. Tudom, hogy szar neked, ismerem az anyukádat a szülői értekezletekről is, nyugodj meg, nem csak veled ordít. Szar neked, ezért legyen szar mindenki másnak is.
Ezért mész neki az én lányomnak is mindennap, már rögtön azután, hogy megérkezik az iskolába. Ezért b**tatod – pardon, még csak 11 éves sem vagy, nem beszélek csúnyán – piszkálod még azzal is, hogy én milyen idióta anyuka vagyok, amiért rozsos kenyérből szendvicset küldök neki tízóraira, míg te gumicukrot ehetsz marokra csokis sütivel. Az orra alá dörgölöd, hogy az ő anyukája rossz fej, amiért nem vett még neki harmincezres tabletet, de a te anyukád jó fej, mert a tiédnek még rózsaszín tokja is van. Mármint a tabletednek, nem az anyukádnak.
A folytatásért kattints az Anyám borogass caféblogra!
