Miért nem figyelünk a gyerekekre váláskor? – interjú Gyurkó Szilviával

Azt írod Rám is gondoljatok! című könyvedben, hogy a válás leggyakoribb oka a gyerek. Ez elég megdöbbentően hangzik így elsőre. 

Gyurkó Szilvia: Pedig így van, ez persze nem a gyerek hibája! A gyerek születése, ha közvetett módon is, de komoly próbatétele egy kapcsolatnak. Jelenléte hatalmas boldogságot, de egyben drámai változást is jelent. A párkapcsolat új szakaszába ér, a felekből szülők lesznek, akik az évek során egyre jobban kimerülnek, fizikailag is, érzelmileg is. Megnő köztük a távolság, ők pedig egyszer csak elérik teljesítőképességük határát. Fejlődnie kellene a kapcsolatnak, de közben egyre kevesebb idő jut egymásra és saját magukra. 

A fejezetekben visszatérően használod az intelligens válás kifejezést. Mire vonatkozik ez pontosan? 

A válás főként érzelmi folyamat. Ezért az, hogy ki mennyire tud “intelligensen válni”, nem az iskolai végzettségtől függ, hanem az érzelmi intelligenciától. Attól, hogy felismerem-e az érzéseimet, és tudom-e kezelni őket. Hogy tudom-e a választ ezekre a kérdésekre: Miért vagyok igazán dühös? Mi nekem a válásban a legnehezebb? Mitől félek a legjobban? Mi az én részem a házasságom kudarcában? Mivel teszek jót a gyerekemnek? Mi az ő szükséglete? De vonatkozik a kifejezés arra is, hogy belátjuk-e, hogy szülőtársként partnerek maradhatunk. 

Ez utóbbit nehezítheti, hogy ezért mindkét félnek tennie kell, nem elég, ha az egyikünk belátó…

Váláskor a konfliktusok szinte kódolva vannak. Előfordul, hogy az egyik szülő folyamatosan provokálja az amúgy jó szándékú másikat, és ezzel előbb-utóbb kihozza őt a sodrából. A másikat nem tudom megváltoztatni, de jó esetben idővel mindkét szülő képes a saját sérelmein, dühén, csalódottságán túllépni és meglátni az egész történetben a gyerekét, az ő szükségleteit, igényeit, jogait. Ez gyakran szinte azért lehetetlen, mert már az együttélés idején sem volt “szokás”, hogy a gyerek önállóan megjelenjen a családi döntésekben. Az is lehet, hogy a nagyszülő lesz az egyetlen, aki képes a gyerek érdekeit észrevenni. 

Mit tehetek én mint szülő? 

Segít, ha odafigyelek magamra, ha igyekszem a csapdákat elkerülni, és higgadt tudok maradni. Mindezzel hosszú távon a másikban is generálhatok némi változást. Van néhány “konyhakész” mondat, ami kiindulópontként szolgálhat. Például arra a helyzetre, amikor az egyik szülő megígéri a gyereknek, hogy eljön érte, aztán mégsem érkezik meg. Ilyenkor a gyerek szempontjából az egyik legrosszabb reakció, ha elkezdjük szidni a másik szülőt. Helyette mondjuk ezt: “Sajnálom, hogy anya/apa nem jött el.” Fontos jelezni, hogy megértjük a csalódottságát, és hogy nem az ő hibája, hogy a másik szülő nem jött el. Ezzel segítjük őt. 

Mi segíthet még a saját sérelmek elengedésében? 

Meggyőződésem, hogy az, ha képes vagyok a gyerekemre, a gyermekem jogaira, érdekeire koncentrálni. Például ha szem előtt tudom tartani, hogy a másik szülőre is ugyanolyan szüksége van, mint rám. Ha nem felejtem el, hogy azzal, ha megakadályozom a kapcsolattartást, és azzal, ha szidom az apját/anyját, ártok neki. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos szülőkként együttműködni. Ha ez sikerül, előbb-utóbb helyre állhat a normális kapcsolat a felnőttek között, akár még bizalom is, hiszen már nem mint házastársban kell bíznom a másikban. 

Ehhez képest a volt partnerünk szidása az egyik legtipikusabb reakció.

Pedig nem a mi dolgunk, hogy értelmezzük a gyerek számára a helyzetet. Azzal, ha azt mondjuk, becsaptak, hazudtak neked, mégis pontosan ezt tesszük. Hagynunk kellene, hogy a saját élményei dolgozzanak benne. Le fogja tudni vonni idővel a következtetéseket. 

Mi a másik legnagyobb hiba, amit jellemzően elkövet két, váló félben levő szülő? 

Ha nem mondják meg időben a válást, ha nem beszélnek őszintén a gyerekkel, és ha nem biztosítják őt arról, hogy a válás nem az ő hibája, és hogy bármi is történt vagy fog történni, mindkét szülő szereti őt. A gyerekek nagyon jó megfigyelők, de nagyon rossz értelmezők. Vagyis pontosan tudják, hogy baj van, de azt nem, hogy miért. Ráadásul sok kisgyerek attól fél, hogy a válás után elveszítheti mindkét szülőjét. 

Nem olyan könnyű elmagyarázni egy válást.  

Valóban nem, és ebben a magyar nyelv sem segít. Például nagyon kevés szavunk van a szeretetre. Sokszor nekünk, felnőtteknek is nehéz megfogalmazni, hogy ha a párunkat már nem is szeretjük úgy, mint a kapcsolat elején, az nem jelenti azt, hogy barátként sem tudunk tekinteni rá. Ezek nagyon fontos értékek, különbségtételek, amiket általában megértenek a gyerekek. Egy gyereknek annyiszor kell elmagyarázni, hogy mi történik, ahányszor ő azt igényli. Ez nem egy olyan bejelentés, amit egyszer megteszünk, és azzal megúsztuk. Ebben a helyzetben is igaz, hogy akkor vagyunk hitelesek, ha a tetteink és a szavaink között összhang van. Hiába beszélünk a gyereknek arról, hogy majd apa és anya együttműködik továbbra is, és hogy igazából továbbra is tisztelik egymást, ha nem tudunk egy légtérben megmaradni a másikkal, és folyton szidjuk egymást.  

Azt is írod, hogy a gyerekeket nem a válás ténye viseli meg a legjobban, hanem a családon belüli erőszak. 

Igen. Tudtad, hogy az agy ugyanazon a helyen stimulálódik akkor is, ha valaki “csak” látja az erőszakot, mint ha ő a közvetlen áldozat? Muszáj megkímélnünk a gyerekeket ettől. Egy válás attól igazi trauma a gyereknek, ha a szülei folyamatosan vitatkoznak, veszekednek egymással. Ha viszont ilyen nincs (vagy ha nagyon kevés ilyen jelenet van), akkor a válást a gyerekek elég jól túlélik.  

Nincs az a szülő, aki válás esetén száz százalékig meg tudja kímélni a gyerekeit a feszültségtől.

Feszültség és erőszak nem ugyanaz. Egyébként, ha a szülők között minden konfliktusmentesen menne, akkor jó eséllyel nem válnának el. Természetes, ha vannak viták és nézeteltérések. Ezek minősége, gyakorisága azonban nem mindegy – és az sem, hogy ezeknek mennyire részese a gyerek. A lényeg, hogy ne ragadjunk benne ezekben a helyzetekben, és hogy a lehetőségekhez képest hamar megtaláljuk újra az egyensúlyt. 

A legtöbb gyerek – érthetően – kiborul, amikor megtudja, hogy elválnak a szülei. Sír, tiltakozik, ezzel pedig jól elbizonytalanítja a szülőt.  

Ez is teljesen érthető. A gyerek születésekor egyfajta íratlan szerződést kötöttünk arra, hogy mi mint család együtt maradunk, és így fogjuk őt felnevelni. A válás ezt töri meg, és ezért érthető, hogy a gyerek ettől szenved. Ez akkor is így van, ha egyébként a családi együttélés tele volt rossz élményekkel; alkoholizmussal, erőszakkal vagy rideg, szeretetlen légkörrel. 

Van olyan ember, akinek nincs bűntudata váláskor? 

Nemigen. A bűntudat, lelkiismeret-furdalás teljesen természetes, hiszen a válás egy kudarccal teli helyzet, ráadásul a gyerek ártatlan, mégis alapvetően rengetjük meg vele az életét. Fontos azonban végiggondolni, hogy miért érzek bűntudatot. Azt például, hogy a félelmeim reálisak-e, vagy felnagyítok olyan fantáziákat, amik nem is biztos, hogy valóságosak. S persze nem utolsó sorban azt, hogy mit tehetek én annak érdekében, hogy megóvjam a gyereket. Az például, hogy a másik szülővel és annak új családjával milyen lesz viszonya, nagyon sok tekintetben rajtam is múlik. 

Az a szülő, aki el akar válni, szerintem azt érzi, hogy az egész válás részéről nem más, mint önzés. 

Ez így van. Ezt az érzést azonban tompíthatja, ha tudjuk: az a felnőtt tud elég jó szülő lenni, aki jól érzi magát a bőrében. A saját utunk keresése és a saját jóllétünkre való odafigyelés végső soron a gyereknek tesz jót, hiszen így tudunk jobb anyukák és apukák lenni. 

Meglehetősen sok házasság bomlik fel hűtlenség miatt. Számos kapcsolat pedig megmarad, annak ellenére, hogy a felek felrúgják a korábbi, hűségre vonatkozó fogadalmaikat. A gyerekek szempontjából mi a jelentősége a szülei hűségének, vagy hűtlenségének? 

Ebben kizárólag az a fontos, hogy mit kezdenek ezzel a szülők. Ha valakit folyamatosan megcsal a házastársa, és ő ebbe belehal, akkor ő ezzel nyilván nagyon rosszul fog hatni a gyerekre. Ugyanakkor önmagában annak, hogy egy gyerek szülei hűségesek-e egymáshoz vagy sem, a gyerek jólléte szempontjából nincs nagy jelentősége. Simán elképzelhető, hogy egy gyereknek nyitott házasságban éltek a szülei, ő mégis hűségpárti lesz, és fordítva, sokszor a legkonzervatívabb szülők gyerekeiből lesznek a legnyitottabbak, legliberálisabb szemléletű felnőttek. Egy dolgot nem szabad elfelejteni itt sem, kérdések itt is biztosan lesznek, azokra pedig tudni kell válaszolni. Hitelesen, őszintén, a gyerek életkorának megfelelően. 　

Ami az apák jogait illeti, sokan panaszkodnak diszkriminációra a bíróságokon.

Én is úgy gondolom, hogy létezik egyfajta diszkrimináció a férfiakkal szemben, de nézzük a tényeket. Magyarországon a válások 80 százaléka közös megegyezéssel zárul. A fennmaradó esetek egy részében nem merülhet fel más megoldás, mint hogy a gyerek az anyával lakjon tovább. Azokban az esetekben, amikor ez nincs így, és nyitott a helyzet, akkor valóban előfordul, hogy igazi mérlegelés nélkül az anyánál helyezik el a gyerekeket. Sok apának tényleg aránytalanul sokat kell küzdenie a gyerekéért, mert Magyarországon a szülőség még mindig gender-kérdés. A nők fejében is. Sokkal inkább ösztönnek tekintjük a szülőséget, mint tanulható képességnek, miközben a világnak azon a részein, ahol az apák ugyanolyan feltételekkel és társadalmi, kulturális támogatás mellett maradhatnak otthon a szülés után a gyerekkel, mint az anyák, sokat javult az apák szülői képességeinek megítélése. Ráadásul itthon az is probléma, hogy míg egy nő anyai képességeit nem kérdőjelezzük meg azért, mert a házasságban kudarcos volt, addig egy férfinál már nagyon nehéz azt mondani például, hogy attól még, hogy megcsalt engem, még lehet jó apa.   

Ha az egyik szülő megnehezíti a gyerek kapcsolattartását a másik szülővel, akkor valójában nemcsak a másik szülő jogait sért meg, hanem a gyerekét is.

Így van, csak ezt sokan nem szívesen veszik tudomásul. A különélő szülővel való kapcsolattartás joga az egyetlen olyan gyerekjog, amit az ENSZ Gyermekjogi egyezménye a válással kapcsolatban külön is nevesít. Komolyan kellene venni tehát, arról nem is beszélve, hogy a gyerekeknek is komoly feladat túljutni a váláson. Teljesen felesleges megnehezíteni ezt azzal, hogy eltiltom a másik szülőtől.

Sokan szerintem úgy fogják olvasni ezt az interjút, hogy csűrhetjük mi itt a szavakat jobbra-balra, a válás akkor is trauma marad a gyereknek. 

Nézd, a válás nem egy ideális, hanem egy szükséges megoldás. Ezért aztán így is kellene kezelni. Nyilván sok rossz dolog történhet egy válás során is. De azt sem szabad elfelejteni, hogy lehetnek pozitív üzenetei is. Ha a gyerek például látja a szüleit együttműködni, erőszakmentesen konfliktust megoldani, válságot túlélni, a szeretet különböző dimenzióit megélni. Ha látja, hogy a válság ellenére képesek egy harmadik személyre, őrá odafigyelni. Senki nem azért válik el, hogy ezeket megtanítsa a gyerekének, de ha már így alakult, akkor igenis fontos tudni, hogy a tetteim és döntéseim sokféle dimenzióban és szinten hathatnak rá – és hogy ezeknek nem mindegyike negatív.　

Magyarországon  minden harmadik gyerek megtapasztalja szülei válását. Gyurkó Szilvia Rám is gondoljatok! című könyve elsősorban róluk szól. De nem csak róluk. A szülőkről is, akikben a nehéz helyzetben is szeretnének elég jó szülők maradni.