Mert lealacsonyítod magad, az értékeidet, és közben a lelkedet és az álmaidat töröd szét. Az önértékelésed olyan mértékben zuhan lefelé, hogy amikor észbe kapsz, akkor már csak darabokra hullott puzzle-darabokat fogsz találni, amiket jó esetben és hosszú munkával összeraksz, összeragasztgatsz, de az már sohasem lesz olyan, mit amilyen lehetne.
Miért magadban keresed a hibát és furdal a lelkiismeret, pedig tudod, hogy mindent, de mindent megtettél? Mitől félsz? A magánytól? A környezeted reagálásától? A “hogyan továbbtól”? Az újtól, ismeretlentől? De miért? Jó, jó, tudom, szeretted, voltak álmaid, megszoktad, hogy nem vagy egyedül… De milyen áron?
Szabadesés a semmibe. Mert nem tudjuk, hol és mikor ér véget, ki kap el és elkap-e egyáltalán, meddig esünk és mit érzünk közben? Félelmek az ismeretlentől és az újtól. Nem csak a válás velejárói. Napi szinten szembesülünk új dolgokkal, döntésekkel, amiket meg kell hoznunk. A válás mégis egy nehéz, egy életre szóló elszakadás valakitől.
A folytatásért kattints a Story to go caféblogra!
