Nálunk a gyerekjátékok mindig láb alatt vannak. Éjszaka csodálatos érzés abba a kisautóba belelépni, mezítláb, amiért a Picim sírt egész este, mert nem találta. Az összehajtogatott ruhák egy része mindig ott marad a kanapén, mert fontosabbnak tartom, hogy kihorgásszam a gyerek szájából a mosókapszulát, amit artistamutatvánnyal kaparintott meg egy szerintem elérhetetlen helyről – ami mint utóbb kiderült, csak szerintem elérhetetlen, számára határozottan könnyű kihívást jelentett a megmászása.
Nálunk igenis benne marad a ruhában egy-két gyűrődés, amikor vasalok. Mert időnként oldalra is nézek, hogy tudjam, mitől keletkezik a tükrön az a liláskék folt, amit hirtelen nem tudok beazonosítani – és később rájövök, hogy a mélyhűtőből bámulatos összefogással megszerezték az áfonyát, összenyomkodták, és az én szemfestő ecsetemet kikiáltották tükörfestő ecsetté. Az sem zavarta őket, hogy a lehető legdrágább, kb. két éve vett, kiárusított, csillámporos szemhéjfestékem benne maradt a szálak közt. Szerencsére így már tudom, mivel lehet letakarítani.
A folytatásért kattints a Bopci caféblogra!
