nlc.hu
Család
Vasútimádó gyerekeknek indít pályázatot a MÁV

Vasútimádó gyerekeknek indít pályázatot a MÁV

A vonatokat és a vonatozást kedvelő 8 és 12 év közötti gyermekek jelentkezését várja a vasúttársaság most meghirdetett rajzpályázatára.

Ha a gyerkőcöd rajong a vonatokért, és még rajzolni is szeret, akkor ez egy neki való pályázat!

A nyertes pályamű egy éven keresztül díszíti majd a MÁV egyik vonatának kocsiját, hogy az utasok is megcsodálhassák.  Ezen kívül vonatos osztálykirándulás és belépők is nyerhetők a Vasúttörténeti Parkba az egész osztály számára, hogy a nyertes rajzoló másokkal is megoszthassa a vonatos élményeket.

Vasútimádó gyerekeknek indít pályázatot a MÁV

Kik jelentkezhetnek, és mik a feltételek?

A kiírás szerint 2003. január 1. és 2007. október 5. között született, Magyarországon élő gyermekek kétdimenziós alkotásait várják. A pályaműveket A4-es lapra, fekvő formátumban kell elkészíteni. Valamennyi jelentkező egy alkotással pályázhat, amelynek a vasúthoz kapcsolódó jelenetet kell ábrázolnia. A pályaművekhez jelentkezési lapot kell benyújtani, amely a innen tölthető le. A jelentkezési lapot a gyermek legalább egy törvényes képviselőjével alá kell íratni. A rajzpályázatra csak olyan alkotást lehet nevezni, amely más, hasonló jellegű versenyen még nem szerepelt.

A pályázati időszak október 5-től 31-ig tart

A pályaműveket és a jelentkezési lapot a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának címére (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.) kell postázni, a beérkezési határidő 2015. november 3. A borítékon a “Ha nagy leszek, vasutas leszek!” Gyermekrajzpályázat 2015 jeligének kell szerepelnie.

Forrás: MÁV
Forrás: MÁV

Mivel készülhet az alkotás?

Készülhet ceruzával, festékkel, tollal, filctollal, illetve zsírkrétával készültek. A technikák kombinálhatók is

A zsűri és a díjak

A rajzokat a MÁV szakembereiből, könyvillusztrátorból és a pályázat megvalósításába bevont szervezetek képviselőiből álló szakmai zsűri értékeli, az eredmény november 6-tól lesz olvasható a jelentkezési lapot is tartalmazó weboldalon.

  • Az első helyezett pályamű felhasználásával készülő grafika a MÁV-START egyik, a forgalomban részt vevő TRAXX mozdonyát díszíti majd matricaként, így azt országszerte láthatják az utasok egy éven át. A győztes ingyenes belépőt is nyer iskolai osztálya számára a Magyar Vasúttörténeti Parkba.
  • A pályaművekre a közönség is szavazhat az interneten november 9. és 30. között. A legtöbb szavazatot kapó tanuló iskolai osztálya számára a MÁV-START egyszeri, belföldi vonatos osztálykirándulás vasúti költségét biztosítja. A közönségdíj nyertesének nevét a MÁV-csoport 2015. december 1-jén teszi közzé honlapján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top