Eljöttem tőle. Amikor annyi idős lettem, hogy megtehettem már… eljöttem… és nem néztem vissza többé… nem mentem vissza többé. Feleség, édesanya lettem. Az évek teltek. Közben meghaltam, és újraszülettem… újjászülettem. Új életet kezdtem, megváltoztam, átváltoztam, életem lett.
Emlékszem, amikor megszületett a kislányom, édesanyám bejött a kórházba. Sokáig nem láttam ezen pillanat előtt, és újra sok-sok évnek kellett eltelnie, hogy ismét találkozzunk. Időnként telefonáltam neki. Beszéltünk, majd megemlítettük, hogy találkoznunk kellene… és aztán nem történt semmi. A sokat emlegetett találkozás mindig meghiúsult. Aztán a telefonok egyre ritkábbak lettek… és végül megszűntek. És amíg édesapámmal rendeztem a kapcsolatom, addig édesanyám nem érdekelt. Aztán ahogyan teltek-múltak az évek, és ahogyan beléptem az új életembe, a haragot, a fájdalmat átváltotta az elengedés. Megbocsátottam neki, és megbocsátottam magamnak is. A lelkem megbékélt. Már nem hiányzott az anyukám.
A folytatásért kattints a Léleksuttogó caféblogra!
