Igyekszem sehova sem figyelni. Sem az izomagyú súlyzózókra nem sokkal távolabb, sem a mellettem futókra.
Egyszer aztán ilyeneket hallok magam mellől: Kaki. Hat hét. Vizsgálat. Hallás. Kaki.
Csak odafigyelek lihegés közben. Egy fickó futogat mellettem. Szőke, izé, középkorú, mondanám, de az mi is? Az én korom? Fiatalos. Szódával. Előtte mackós, inkább dagi, mosolygós férfi áll. Bemelegítéshez hasonlító mozdulatokat tesz, de közben ezt mondja:
“Kakil, de teljesen kivan tőle. Vörösödik a feje. Állandóan erőlködik. Nem tudjuk, mit csináljunk.“
A másik flegmán közli, mellettem, a futópadon. “Á, a miénk is azt csinálja. Semmiség. Elmúlik.“
A folytatásért kattints az Anyám borogass caféblogra!
